Ádám megtette a magáét

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2008.04.15. 00:45
Címkék

A hétfőn elkezdődött Európa-bajnokságon egyedül a 75 kilós Molnár Alexandra indulhat az A-csoportban, a többi magyar résztvevő a B-csoportba kapott besorolást kategóriájában. Ennek megfelelően Ádám Róbert is délután szerepelt a nyitó napon, és mivel ő volt a tavalyi világbajnokság legelőkelőbb helyen (17.) végző magyarja, jó eredményt vártunk tőle. Csiangmajban 235 kilót teljesített, Lignanóban csak 228-at, de így sem mérgelődtünk. Azért nem, mert a még olimpiai kvóta nélkül álló többi ország képviselőit megelőzte, így a pekingi indulásért küzdők különversenyében mindenképpen a legtöbb pontot kapja. Miután kedden kilencen alkotják az A-csoportot, a nyíregyházi emelő összesítésben nem végezhet hátrább a tizedik helynél. A női 48 kilósok között a húg, Ádám Mónika lépett pódiumra, és a B-csoport délelőtti versenyén az öttagú mezőny végére szorult 125 kilóval. A súlycsoportban a tavalyi Eb mindhárom érmese szerencsét próbált – a viadal lapzártánk után ért véget.

Legfrissebb hírek

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
4 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
27 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
29 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
42 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
46 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik