Egerszegen inog a pad az edző alatt

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.04.14. 01:07
Címkék
A legutóbbi öt találkozóján mindössze két pontot gyűjtő ZTE a kupakudarc után önmagát kereső Kaposvár vendégeként lép pályára a Soproni Liga 23. fordulójának hétfői mérkőzésén. A hazai győzelem nem csupán a bajnoki mezőny kettészakadását jelentheti, hanem azt is, hogy a szerb-német zalaegerszegi szakvezetőnek, Szlavko Petrovicsnak megköszönik nem túl sikeres munkáját.

Nem csupán a három pont sorsa a Soproni Liga 23. fordulójában hétfőre maradt Kaposvár–Zalaegerszeg találkozó tétje. A hetedik, illetve a nyolcadik helyezett gárdát már eleve tekintélyes különbség (öt pont) választja el egymástól, vagyis az esetleges hazai győzelemmel tovább mélyülhetne a szakadék – nem pusztán a két együttes, hanem a mezőny első és második fele között is. Ráférne a sikerélmény a kaposváriakra, hiszen a Bp. Honvéd elleni kupaelődöntő két mérkőzése (0–4, 1–2) foltot ejtett a mintacsapatként számon tartott együttes produkcióján.

„Egy álommal lettünk szegényebbek – sajnálkozott Prukner László, a Rákóczi vezetőedzője. – Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a múlton emésszük magunkat. Tovább kell lépnünk, és remélem, játékosaimat kellően doppingolja, hogy a bajnokságban saját kezünkbe vehetjük sorsunk alakulását. Szeretnénk a középmezőny elején ragadni, és erre most minden esélyünk megvan, hiszen közvetlen ellenlábasainkat, vagyis most a Zalaegerszeget, majd a Honvédot és a Nyíregyházát is hazai pályán fogadjuk. Kérdés persze, tudunk-e élni a felkínált lehetőséggel…”

Amit a kaposváriak kapcsán említettünk, a ZTE esetében hatványozottan igaz: Szlavko Petrovics együttesének nagy szüksége lenne a sikerre. A kék-fehérek jól sikerült tavaszi rajtja két mérkőzéssel kifújt, a keserves böjt pedig azóta is tart: az elmúlt öt találkozón a megszerezhető 15 pontból csupán kettőt gyűjtöttek. A klub hivatalos internetes oldala azt írja: a szerbnémet vezetőedző szerint a csapatban kell keresni a csúfos teljesítmény okát. A szerző azonban nem rejti véka alá véleményét, hogy jelentős szakmai hibák is közrejátszottak a gyenge szereplésben.

Lássuk, miként reagál erre az érintett.

„Nem tudom, milyen hibákról van szó – értetlenkedett Szlavko Petrovics. – Elismerem, gyűjthettünk volna sokkal több pontot is, ám játékosaim figyelme többször kihagyott, és a szerencse szintén elpártolt mellőlünk. Még így is szoros meccseket játszottunk a Debrecennel vagy az MTK-val, ellenfeleink egyszer sem futballoztak le bennünket a pályáról. Most csak előre tekintek, az motivál, hogy a hátralévő fordulókban minél eredményesebbek legyünk. Hogy a vezetők belém vetett bizalma megingott volna? Erről őket kell megkérdezni.”

Megtettük.

„Ha minden hazai szakvezető azt állítja, hogy ezzel a játékoskerettel az első három hely valamelyikén kellene állnunk, akkor természetes, hogy felvetődik a vezetőkben a kérdés, miért nincs így – mondta Nagy Ferenc, a ZTE elnöke. – Tény, hogy ha a Diósgyőrtől az utolsó percben bekapott gól ennyire sokkol és visszavet egy csapatot, akkor az nem csak a labdarúgók felelőssége. Remélem, a Kaposvár elleni mérkőzés után már mi is tisztán látunk, és megfelelően kezeljük a helyzetet…”

Lám, tényleg nem pusztán a három pont sorsa a tét a hétfői összecsapáson.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik