Az elittel mérkőznek

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.04.09. 00:16
Címkék

Dél-Korea, Németország, Románia, Norvégia, Dánia, Svédország. Az a válogatott, amely képes őket végigverni, olimpiai aranyra is esélyes, a magyar csapat viszont még Peking előtt a felkészülés jegyében mindegyikkel megmérkőzik. Július 2. és 4. között a veszprémi Pannon-kupán a koreai és a német csapattal, július 17-én és 18-án Nagyváradon, illetve Debrecenben a románokkal, július 22-én és 23-án a norvégokkal odakint, majd néhány napon belül Dániában mindhárom skandináv csapattal. Hajdu János szövetségi kapitány szerint nem szabad elbujdosni a nagy vetélytársak elől, és úgy hiszi, Pekingben az nyer majd, aki addig jobban kielemzi ellenfelei játékát. De azért is kellett vállalni az olimpiáig ezeket a mérkőzéseket, hogy megtudja a magyar csapat: nem teszi-e maga előtt túl magasra a lécet, ha Kínában mondjuk az első helyet célozza meg. „Meg kell tudnunk, hol a helyünk a világban, nehogy az legyen belőle, hogy aranyért megyünk ki, és esélyünk sincs rá – mondta Hajdu János, mire megkérdeztük, most hányadik helyre sorolná Magyarországot. – A vébénél objektívabb mutató nincs, a nyolc közé tartozunk. A napi forma dönthet, vagy kisebb-nagyobb sérülések, hiszen a vb-n legyőztük a későbbi elődöntős Romániát, de kikaptunk Dél-Koreától és Angolától.” A szövetségi kapitány úgy véli, soha még olyan nehéz nem volt olimpiát nyerni, mint az idén. „Eddig azt mondtam, az Eb és a vb színvonala a legmagasabb, de módosítanom kell korábbi álláspontomat, és nem azért, mert én vagyok a kapitány. Először vesz részt tizenkét csapat a játékokon, és már a kontinensbajnokok többsége is veszélyes együttessé fejlődött.”

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakasza

Minden más foci
5 órája

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
5 órája

Gól nélkül zárt az Alavés és a Valencia

Spanyol labdarúgás
5 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
5 órája

Csoda Svédországban: bajnok lett a Mjällby

Minden más foci
6 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik