Elnyerték, megnyernék

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.04.04. 00:59
Címkék
Pénteken és szombaton Szombathelyen rendezik meg a férfi Magyar Kupa négyes döntőjét, a házigazda Falco-SZOVA KCSzombathely mellett a régi nagy megyei rivális PolaroidLami-Véd Körmend, a fehérvári Albacomp, valamint a paksi Atomerőmű SE részvételével.

Az első győzelmet akkor köny velhette el a Falco-SZOVA KCSzombathely, amikor március 20-án elnyerte a Magyar Kupa négyes döntőjének rendezési jogát: 14 640 000 forintos felajánlásukkal a bajnokság jelenlegi listavezetőjének vezetői ígérték a legtöbbet azért, hogy az ő csapatuk játszhasson hazai pályán a sorozat finisében, az elődöntőben és az aranycsatában.

Vagy esetleg a bronzcsatában – ám ez, mármint hogy Kálmán Lászlóék elveszítik az Albacomp elleni elődöntőt pénteken, mostanság a vasi megyeszékhelyen senkiben sem vetődik fel. Már csak azért sem, mert a sárga-feketéket a visszavágás vágya is fűti azután, hogy március 22-én 108–104-re kikaptak a fehérváriaktól remek, de sok reklamálással tarkított rangadón, amelyen igencsak elégedetlenek voltak a játékvezetéssel a szombathelyiek. A számok mindenesetre beszédesek: 33 személyi hibát ítéltek a Falco és mindössze 22-t az Albacomp ellen, de még inkább kilógott a lóláb a büntetők tekintetében, amelyekből 48 jutott az akkori hazaiaknak és csak 20 Szrecsko Szekulovics másfél hete vendégként pályára lépő tanítványainak. Akik közül a fehérorosz centernek, Mikalaj Aliakszejevnek csupán nyolc perc adatott a pályán, mert enynyi idő alatt kipontozták.

„Az utóbbi néhány mérkőzés során kisebb krízist éltünk át, de ezen a héten már jól edzettünk, és szerintem saját pályánkon, saját szurkolóink előtt visszatalálunk a korábbi ritmushoz, bár itt már minden ellenfél nehéz” – utalt a házigazda délszláv származású szakvezetője arra, hogy bizony az utóbbi öt tétmeccsén nem remekelt együttese. Konkrétan mindössze egyet tudott közülük megnyerni, amire csak részben jelent mentséget, hogy Kálmán és Aliakszejev is kisebb-nagyobb sérülésekkel küzdött ebben az időszakban, a már korábban kidőlt Pankár Tibor és Andrija Csirics mellett. Ám mostanára nemhogy előbbi kettő, hanem lassan utóbbi kettő is bevethető: mindkét bedobó nagyon szeretne szerepelni, bár edzőjük szerint még csupán 70 százalékos állapotban vannak, ezért a szerb helyett a négyes döntő első meccsén valószínűleg helyettese, az amerikai Edwin Draughan kerül a keretbe.

„Csiricsnek kell még egy hét szerintem. Játszani akar, de nekem az az elvem, hogy csak százszázalékosan egészséges játékost küldök harcba, még szerencse, hogy jelenleg öt légiós közül választhatok. Pankár pedig kispados lesz, mert egyelőre rossz a kondíciója, illetve ahogy a magyar mondja, nincs elég levegője. A többiek közül azonban már mindenki rendben van, mindenki várja a kupadöntőt, és mindenki meg akarja nyerni, amire itt a nagy lehetőség” – tüzelte kicsit kosarasait ezúton is a szuggesztivitásáról amúgy is ismert mester, aki második szombathelyi szerepvállalása során mennybe mehet a vasi megyeszékhelyen. Csupán kétmeccsnyire van tőle…

Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
22 perce

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
32 perce

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
33 perce

Wiebes másodszor nyert szakaszt az idei női Girón, Reusser továbbra is vezeti az összetettet

Kerékpár
34 perce

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
1 órája

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Fiókcsapatától érkezett kapus a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik