Minden jól alakul

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.04.03. 02:04
Címkék
A csoportkör első két fordulója után a vártnál is jobban állnak a magyarok Nantes-ban, az európai olimpiai selejtezőn: még mind az öt pingpongosunknak van esélye bejutni a már kvótákért zajló egyenes kieséses szakaszba.

Magyar szempontból rögtön bravúrral kezdődött az európai olimpiai selejtező Nantes-ban, méghozzá Zwickl Dániel jóvoltából. A Lombard-BVSC ötszörös serdülő Európa-bajnoka indulásnak legyűrte csoportja legkeményebb ellenfelét, a lengyel Lucjan Blaszczykot.

A kopasz lengyelnek van már Eb-aranyérme is, ennek megfelelően háromszor került lépés- és szettelőnybe a mecscsen, de a világranglistán 147. Zwickl mindhárom alkalommal egyenlített, míg a döntő felvonásban 12:10-re nyert. A lendület vitte tovább: délután a lett Matiss Burgist is felülmúlta, így két győzelemmel kvartettje élén várhatja az utolsó, csütörtöki csoportmeccset: a svéd Pär Gerellt (93.) elleni találkozó eredményétől függetlenül már továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.

Ami a másik két magyar fiút illeti, ők „csak” a kötelezőt hozták: Jakab János (114.) nem bírt az olimpiai negyedik cseh Petr Korbellel (32.), így ki-ki meccs vár rá a nem verhetetlen norvég Geir Erlandsen ellen (110.) – egy győzelemmel ő is továbbléphetne. Harmadikként elvileg az elsősorban még tapasztalatot gyűjtő Zombori Dávid (293.) is csatlakozhat a két BVSCjátékoshoz, neki azonban, hiába a szép szerdai győzelem, nincs sok esélye a szerb Alekszandar Karakasevics (48.) ellen. A kvótában inkább csak reménykedő fiúk eddigi szereplése mindenesetre biztató.

Ami a hölgyeket illeti, tőlük elvárjuk a továbbjutást a csoportból, és nagyrészt meg is felelnek a kívánalomnak. Póta Georgina számára az első két mérkőzés épp elég volt ahhoz, hogy sima győzelmekkel továbblépjen, és játékba lendüljön, míg Lovas Petrára egy szoros vereség után csütörtökön ugyancsak ki-ki meccs vár.

Legfrissebb hírek

Sakk: Szjugirov Szanan is indul a Karpov-tornán

Egyéb egyéni
11 perce

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
20 perce

A Paks tartalékokkal felállva szerzett négy gólt; a Kisvárda is négyig jutott

Labdarúgó NB I
34 perce

A Triple Crown után az Ontario-tó meghódítására készül Mányoki Attila

Úszás
44 perce

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
1 órája

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Formula–E: Evans szerezte meg a pole-t az esős, lerövidített berlini időmérőn

Egyéni
1 órája

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik