Kockáztatott, meg is sérült

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2008.04.02. 01:15
Címkék

Visszavette a vezetést a Bé késcsabai Előre 1912 SE az NB III Alföld-csoportjában. Szarvas János együttese legutóbb szeptember végén állt a mezőny élén, miután hét góllal verte legfőbb riválisát, a Bajai LSE-t. Azt követően azonban visszaesett a lila-fehérek teljesítménye, és hosszú heteken keresztül hatpontos lemaradással követte a listavezető bajaiakat. A tavasszal azonban csak egy döntetlen csúfítja a hibátlan mérleget, ám a Hódmezővásárhely elleni négy találat, valamint a Baja veresége az Algyő ellen átrendezte a tabella elejét. A békéscsabaiak remeklése nem kizárólag Pozsár Gábor érdeme, ám tény, hogy 24 találattal vezeti a góllövőlistát. A lilák 27 esztendős csatára az elmúlt hétvégén is berámolt hármat, majd sérülése miatt cserét kért.

Nagy a baj?

Valószínűleg a jobb combomban beszakadt a lovaglóizom – felelte Pozsár Gábor. – Több hétig sérülten játszottam, de bízom benne, hogy két hét múlva már ismét pályára léphetek. Addig injekciókúrára és kezelésekre járok majd.

Miért vállalta így a játékot?

Mert futballozni akartam, és mert meg kell nyernünk a bajnokságot, ezt várják tőlünk a vezetők és a szurkolók is. Ehhez azonban minden mérkőzésen a legtöbbet kell nyújtanunk. Eddig is sok volt a sérültünk, ráadásul eltiltottjaink miatt kevesen voltunk a Hódmezővásárhely ellen, így gondoltam, megkockáztatok még egy mérkőzést sérülten. Valljuk be, csak idő kérdése volt, mikor lesz komolyabb a baj.

Ismét vezetik a csoportot a Baja előtt. Erre volt már példa korábban is.

Igen, de most már szeretnénk is megtartani az előnyünket. Az ősszel legyőztük a bajaiakat, majd érthetetlen módon visszaestünk, de tanultunk a hibáinkból, és bár még koránt sincs vége a bajnokságnak, nem hibázhatunk többet. Legközelebb Algyőn is nyernünk kell.

Éppen az algyőiek győzték le idegenben a Baját. Még mindig ennyire bizakodó?

Tény, hogy az ősszel is nehezen gyűrtük le őket, de nincs más választásunk, mint a győzelem. Már csak a szurkolóink miatt sem engedhetjük meg a gyengébb teljesítményt, hiszen a legutóbbi két hazai bajnokinkon egyaránt ezer-ezer néző volt .

Tavaly játszott az NB IIből kiesett csapat…

Így van, remélem, most tagja leszek a visszajutónak is, mert valójában a harmadosztályú bajnokság kissé gyenge. Nem szeretnénk még egy évet itt tölteni.

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
3 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
3 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
3 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
3 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
4 órája
Ezek is érdekelhetik