Elmaradt az edzés

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2008.04.02. 01:15
Címkék

Balszerencse balszerencse hátán. Nem elég, hogy a magyar futsalválogatott kénytelen mellőzni klasszis kapusát, a már a világválogatottban is bemutatkozó, jelenleg porcsérüléssel bajlódó Balázs Zoltánt, a küldöttség harkivi útja során sem ment minden rendben. A keddi, Ukrajna elleni vb-pótselejtező első találkozójára készülő csapat csak hétfő éjjel érkezett meg a mérkőzés helyszínére, mert lecsúszott a kijevi csatlakozásról. A ukrán fővárosból Harkivba tartó repülő lekésése a kényelmetlenségek mellett szakmai problémát is jelenthet Kozma Mihály szövetségi edzőnek: a szakember hétfőn is akart tréninget tartani játékosainak, erre azonban csak a találkozó napján, kedd reggel lesz lehetősége. Pedig minden pluszgyakorlásra szükség lehet, ugyanis a magyar válogatott ellenfele legutóbb 1999-ben hagyott ki világversenyt, azóta viszont rendszeres résztvevője a nagy tornáknak. Ennek ellenére Kozma Mihály bízik a meglepetésben.

„Az ukrán csapat az utóbbi években kétszer is csak hajszállal maradt le az Európa-bajnoki címről, de mára kiegyenlítődtek az erőviszonyok – mondta a szakember. – Tipikusan kontrára játszó együttesről van szó. Ha támadójátékunk elég jó és hatékony lesz, az idegenbeli győzelmet sem tartom elképzelhetetlennek.”

A sikeres harkivi kezdés után a gyöngyösi visszavágón nagy esélye lenne a válogatottnak a brazíliai vb-részvétel kivívására.

Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta és Gálpál Zsombor sikere a többpróba ob-n

Atlétika
55 perce

Alex és Daniel Dujshebaev is távozik a Kielcétől – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Kialakult a negyeddöntő párosítása a női kosár Eb-n

Kosárlabda
1 órája

Tekvondó: a szombatot másolták vasárnap a magyar fiatalok Szerbiában

Utánpótlássport
1 órája

Klubvilágbajnokság, H-csoport: Real Madrid–Pachuca

Klub-vb
1 órája

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
2 órája

A Vidad legyőzésével továbbjutott a klub-vb-n a Juventus

Klub-vb
2 órája

Görögország legyőzésével megnyerte a szicíliai tornát a magyar vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik