Szárnyakkal a Bajnokok Ligájába

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2008.03.30. 00:09
Címkék

Skóciához hasonlóan az angol élvonalban is városi rangadót rendeznek, vasárnap a 207. merseyside-i derbin a Liverpool az Evertonnal méri össze erejét. A táblázaton elfoglalt helyezéstől függetlenül mindig óriási csatát és kemény, mondhatnánk „véres” küzdelmet (a Premier League legtöbb piros lapját) hozott a jelentős múltra visszatekintő párosítás, a mostani összecsapás tétje ráadásul a negyedik, még Bajnokok Ligája-indulást érő hely megszerzése. Rafa Benítez együttese a forduló előtt mindössze két ponttal előzi meg városi riválisát, a hazai győzelem azonban már-már garantálná a „vörösök” részvételét a legrangosabb kupaküzdelemben. A spanyol mester dolgát kissé nehezíti, hogy nem számíthat argentin középpályására, Javier Mascheranóra, akit a Manchester United ellen Steve Bennett játékvezető reklamálás miatt kiállított. Mascheranót április 3án hallgatja meg a fegyelmi testület, most még csak a kötelező egymeccses eltiltását tölti le. Utána vélhetően még néhányat.

„A győzelem szárnyakat adna a bajnokság befejezéséhez. Megígérhetem, nem ismerünk elveszett labdát, s mindent megteszünk a három pont megszerzéséért” – fogadkozott a mérkőzés előtt Jamie Carragher, a Pool középpályása.

Az Everton 1999 óta nem tudott nyerni az Anfield Roadon, de bravúrral 2005 után hajszálnyival ismét közelebb kerülhetne a BLszerepléshez. David Moyes együttese kitűnő idényt fut, végig az élmezőnyben foglalt helyet, felvette a versenyt a Liverpoollal, sőt sokáig előtte is volt, emellett az UEFA-kupában a nyolcaddöntőig jutott. „Évekig nem voltunk partiban a Liverpoollal, most viszont ott vagyunk a nyakán – mondta Moyes. – Az utolsó leheletünkig küzdünk, nem akarjuk, hogy kárba vesszen a rengeteg munka.”

Legfrissebb hírek

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
6 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
16 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
42 perce

A Csíkszereda öngóllal mentett pontot a FCSB ellen

Minden más foci
58 perce

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
1 órája

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
1 órája

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik