A Pécs nem kegyelmezett

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.03.28. 23:15
Címkék
Viszonylag kiegyenlített első félidőt és nagyon sima másodikat követően a Pécs 89–67-re legyőzte hazai pályán a Szolnokot, és hatalmas lépést tett afelé, hogy a felsőházi rájátszást az első négy hely valamelyikéről kezdje meg.

A két klub múlt pénteki, szolnoki meccsét kihagyó négy PVSK-játékosból három már hadra fogható volt, ráadásul mindhárman igen fontos láncszemek Sztojan Ivkovics együttesében. Nick Williams és Szrdjan Jovanovics-Karageorgiu a pécsi hajó két kormányosa, míg Bojan Lapov az egyik vezérevezős.

A meglehetősen hangulattalan első negyedben többnyire a Pécs vezetett, de ellépni nem tudott ellenfelétől, egészen a kilencedik percig, amikor Lapov és Dragan Alekszics is hárompontossal fejezett be egy támadást. Azonnal hét lett közte, amit Pór Péter sem nézhetett karba font kézzel, időt kért a vendégek mestere. Nagyon nem ment az Olajnak, az első negyed után Cziczás László volt a legeredményesebb a maga tíz pontjával, rajta kívül csak Góbi Henrik és Vernard Hollins tudott betalálni szolnokiaktól.

Olykor bakiparádéra hasonlított a találkozó, rengeteg volt az eladott labda és az elrontott ziccer, másodosztályú meccsre emlékeztetett a produkció.

Góbi pontjaival felzárkózott a bajnok, ám amint közel került ellenfeléhez, azonnal kapott egy triplát. A 14. percben tíz ponttal húzott el a Pécs (33–23), de nem azért, mert sziporkázott, hanem mert kevesebbet rontott. Aztán amikor Góbi és Thomas Kelley hármasa és duplája is behullott, máris csak két pontra volt riválisától a vendégcsapat (33–31), így Sztojan Ivkovicsnak rendeznie kellett a sorokat. Harcoljatok! – harsogott a mintegy 30 tagú szolnoki tábor, és küzdöttek is a kedvencek, de kosarazni nem kosaraztak. Hogy a félidőben kilenccel a hazai csapat tartott előrébb, azt elsősorban jobb dobóteljesítményének köszönheti: míg a Pécs a mezőnyből 53, a hárompontosvonalon túlról pedig 50 százalékkal célzott, a Tisza-partiaknál ugyanezek a mutatók 40, illetve 23 százalékot jeleztek.

A második félidő elején beindult a Lapov-show, a horvát nem tudott hibázni, szórta a triplákat és a duplákat, így megint ellépett a PVSK. Hullámzott a meccs, előbb a vendégek futottak 7–0-s rohamot, majd a baranyaiak építettek 8–0-s szériát.

A heteken belül 40 éves Lapov mellé felnőtt a 38. évét taposó Dragan Alekszics, a szerb is rendre becsapta a védőket, és sorra szerezte a szebbnél szebb kosarakat. S hogy eközben mit csinált a látogató? A szétesés szélére sodródott. A két amerikai légiós, Hollins és Kelley egymást múlta alul, teljesen formán kívül játszott, így Góbi és Cziczás hiába hozott a szokottnál többet, a piros-feketék méretes zakóba szaladtak bele.

A pécsieknél olajozottan működött a gépezet, és amikor Williams fergeteges szóló végén óriásit zsákolt, már 21 ponttal vezetett a baranyai gárda, és ezután sem állt le, nem úgy, mint az Olaj múlt pénteken, amikor félidei 24 pontos előnyéből 13-at elherdált. A Szolnok bánhatja, hogy akkor nem verte meg jobban a Pécset, mert így az egymás elleni összevetésben a fekete-fehérek lesznek jobbak, ha egyformán zár a két együttes az alapszakasz végén.

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán 76 év után a legfiatalabb játékos a hoki vb-n

Jégkorong
6 perce

Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos

Német labdarúgás
13 perce

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
14 perce

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
23 perce

A Real Madrid már megegyezett Xabi Alonsóval – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
39 perce

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
57 perce

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
1 órája

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik