Nyíradonyi boldogság

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2008.03.25. 07:04
Címkék

Noha két különböző megyét képviselnek, a tíz kilométeres távolság miatt presztízsmérkőzést játszott a hét végén az NB III Tisza-csoportjában a Nyíradony (Hajdú-Bihar megye) és a Balkány (SzabolcsSzatmár-Bereg megye). Az ilyenkor megszokott felfokozott idegállapot mellett talán a vendég szabolcsiak érezhették magukat nyeregben, különösképpen, ha a találkozó előtt átböngészték az ellenfél eddigi eredményeit. A Nyíradony ugyanis a legutóbbi játéknapig mindössze egy pontot gyűjtött, miközben a Nagyecsedtől 8–1-re, míg az Ibránytól és a DVTK II-től egyaránt 7–1-re kapott ki. Nos, joggal bizakodtak tehát a balkányiak, ám nem számoltak Bodnár Szabolcscsal, akit a hajdúságiak a romániai Érmihályfalváról szerződtettek a télen. Bár az erdélyi csatár könyökízület-ficam miatt nem léphetett pályára az első két bajnokin, a Balkány ellen bemutatkozhatott új csapatában, és góljának, valamint remek teljesítményének köszönhetően a Nyíradony megszerezte első győzelmét a szezonban.

,,Igen sok ponttal vagyunk lemaradva a mezőnytől, de nem adjuk fel – bizakodott Mercs Gábor, a Nyíradony elnöke. – A sorsolást ismeretében számításokat is végeztünk, amelyek alapján sikerülhet a bentmaradás. Persze a labdarúgás nem matematika, de mindenképpen erősebb a játékosállományunk, mint az ősszel volt. Sajnos a tizenhét, tizennyolc éves futballistáink nem elég érettek a harmadosztályhoz, ám ha a tavasszal kezdődött volna a bajnokság, bizton állíthatnám, hogy nem lennének kiesési gondjaink.”

A nyíradonyiak gyengébb szereplése nem újkeletű, hiszen az előző évadban is éppenhogy sikerült meghosszabbítaniuk NB III-as tagságukat. Mercs Gábor 2006 novemberében vette át a hajdúsági egyesület vezetését, éppen akkor, amikor 13 labdarúgó hagyta el a klubot. Az új elnök fiatal játékosokkal töltötte fel a keretet, ez azonban nem jelentettek megoldást a problémákra, s hiába nem áldoznak keveset a környékbeli vállalkozók és a helyi önkormányzat a csapatra, jelentősebb célok eléréséhez ez nem elég. A télen szerződtetett romániai Bodnár Szabolcs mellett ugyanis szükség lenne még háromnégy labdarúgóra.

,,Elképzelhető, hogy a szezon végén kiesünk, ám attól nem kell félnünk, hogy ismét játékosok nélkül maradunk – folytatta az elnök. – Már most szerződést kötöttünk ugyanis a keret tagjaival, mivel benne van a pakliban, hogy sikerül kiharcolnunk a bennmaradást, és akkor legalább a csapat gerince már adva van.”

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
2 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
3 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
3 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
4 órája
Ezek is érdekelhetik