Nem biztos, hogy Nimes-be kell menni

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2008.03.21. 23:34
Címkék

Nemcsak a sportban, a sportbíróságon is vannak meglepetések: csütörtökön Lausanne-ban is született egy. A nemzetközi Sportdöntőbíróság ugyanis a Nemzetközi Kézilabda-szövetséggel (IHF) szemben a szakág ázsiai szövetségének (AHF) adott igazat a női válogatottak olimpiai kvalifikációs ügyében, így a legnagyobb földrészről Kazahsztán pekingi kvótához jutott, Koreának pedig selejteznie kell.

A selejtezőtornákat jövő héten péntektől három különböző országban rendezik, a döntés pedig alaposan megbolygatta a nemzetközi kézilabdaéletet.

Magyarországnak elvileg így nem Nimes-ben kellene játszania, hanem Bukarestben Románia, Lengyelország és Japán ellen, vagyis erősnek számító kvartettben. A magyar szövetség főtitkára, Sinka László szerint azonban az IHF várhatóan nem változtatja majd meg sem a franciaországi, sem a romániai csoportot, hanem beosztja Koreát a lipcsei négyesbe a döntéssel kieső spanyolok helyett. A tv-közvetítési jogokat ugyanis értékesítették már, a csapatok pedig lefoglalták a repülőjegyeket és a szállásukat. Ha a magyar menetrend a régi marad, péntektől vasárnapig a Kongói Köztársaság, Franciaország és Japán ellen küzdenek a mieink Nimes-ben.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
21 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
51 perce

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
54 perce

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapesten rajtol az idei Teqball Tour

Minden más foci
1 órája

Vizes vb: Molnár Endrét beiktatták a Nemzetközi Hírességek Csarnokába

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik