Tanárai egykor kinevették

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2008.03.18. 23:44
Címkék

Még csak 21 esztendős, de az olimpiai érmen kívül már mindent a magáénak tudhat. Magdalena Neuner vasárnap délután hat világbajnoki címét öszszetett Világkupa-győzelemmel egészítette ki – ilyen fiatalon még sosem nyerte meg senki a rangos versenysorozatot.

Hogy hátborzongató-e ez a tudat a német versenyzőnek?

„Néha igen – árulja el a Biathlonworldnek adott interjúban Neuner –, bár általában két lépéssel előrébb járok. Tizenhárom éves koromban például kijelentettem: tudom, hogy profi sportoló leszek. A tanáraim kinevettek, mondván: nem lehet mindenkiből popsztár vagy élsportoló. Tizenhat esztendős koromban már kétszeres junior-világbajnok voltam.”

Sokak szerint Neuner számára a határ a csillagos ég. Kétségtelenül a jelenlegi mezőny legjobb sífutója, azonban meg kell tanulnia tökéletesen célozni is, hiszen a német versenyző híres csapnivaló lőteljesítményeiről. Ezért 15 kilométeren, vagyis a lövészettől leginkább függő (minden hiba egy büntetőpercet jelent) versenyszámban még nincs Vk-győzelme.

„Pokljukában már közel jártam a sikerhez tizenöt kilométeren. Három hibátlan sorozat után akkora előnyöm volt, hogy három lőhibát is megengedhettem volna magamnak az utolsó körben. Négyszer rontottam. Sok ember azt mondja, jobban tenném, ha sífutó lennék. De nem hagyom, hogy megőrjítsenek ezzel.”

Magdalena Neuner – a lövészetet leszámítva – kivételes képességekkel megáldott sportoló. Véleménye szerint a következők kellenek ahhoz, hogy valakiből topversenyző váljék: „Ambíció és küzdőszellem, bár előbbinek van némi negatív mellékzöngéje. Talán a keménység a legjobb szó. Egyszerűen túl kell jutni a fájdalmakon.”

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Európa-liga: a mieink simán legyőzték Izlandot

Röplabda
30 perce

Motorbalesetet szenvedett és sürgősségi műtéten esett át Vlade Divac

Kosárlabda
1 órája

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Argentin elnökei és tulajdonosai lesznek a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosár: Jelena Brooks újabb egy évre aláírt Sopronban

Kosárlabda
1 órája

Erste Liga: Kovács Alex egy évvel hosszabbít Újpesten

Jégkorong
2 órája

A Csíkszereda bejelentette Ferenczi János és Szalay Szabolcs érkezését

Minden más foci
2 órája

Pongó Marcell: Az Albánál izgalmas szakmai koncepciót vázoltak fel

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik