A vétójog megmarad

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2008.03.18. 00:26
Címkék
A legutóbbi hét végén, pénteken határidőre teljesítette ígéretét az Esplanade Kft., azaz bemutatta a bankgaranciát a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak. Ez volt az egyik feltétele, hogy elnyerje a Ferencváros Üllői úti ingatlanja és a labdarúgócsapatot működtető zrt. tulajdonjogát.

Túlzás lenne ezt az eseményt mérföldkőnek nevezni? – kérdeztük Rieb Györgyöt, az FTC elnökét.Túlzás lenne ezt az eseményt mérföldkőnek nevezni? – kérdeztük Rieb Györgyöt, az FTC elnökét.

Cseppet sem, hiszen ezzel ismét jelentőset léptünk előre – felelte. – A bankgarancia bemutatásával nyílt meg az út a szerződések megkötése előtt, erre hatvan napunk van.

Mit tartalmaznak majd ezek a szerződések?

Az egyik a haszonélvezeti jog megváltásáról, a másik a részvények megvásárlásáról szól, a harmadik pedig arról, hogy a Fradi huszonöt évig használhatja a létesítményeket, a sportrendezvények jegybevételeiből hetvenöt százalékot kap, és az angolok valamennyi szakosztálynak irodákat adnak a klubházban, amelyeket az egyesület dolgozói ingyen használhatnak. Hozzáteszem, a határidőn belül az angoloknak az állammal is meg kell kötniük a szerződéseket, de ez nem a mi gondunk.

Hétfőtől tehát elkezdődhettek a tárgyalások?

Nem elkezdődtek, hanem folytatódtak, a háttérben ugyanis már több mint két hete dolgozunk. Az angol félnek régóta megvan az ehhez hasonló szerződéseket előkészítő stábja, mi az elnökség tagjaiból és szakértőkből alakítottunk egy bizottságot, és ez képviseli az érdekeinket a tárgyalások során.

Hatvan napjuk van a szerződések aláírására. Mikor érkezik pénz a vevőtől a Ferencváros számlájára?

Miután aláírtuk a megállapodásokat. Ezért is fontos, hogy minél gyorsabban érjünk a tárgyalások végére, de természetesen kapkodni sem szeretnénk. Úgy számolom, hogy április közepén vagy utolsó napjaiban tehetünk pontot a megbeszélések végére, és amikor az elnökség jóváhagyja a szerződéstervezetet, alá is írhatjuk.

Tehát mikor kapják meg a pénzüket azok, akiknek tartozik a Ferencváros?

Szerintem május elején befejezzük a klub konszolidálását.

A futballt működtető részvénytársaságban mekkora része marad a klubnak?

Öt százalék, de Kevin McCabe szerint négy-öt év múlva ez a részesedés növekedhet, ugyanakkor már most társul hozzá vétójog. Ez egyébként több, mint amennyiről a pályázat szólt, abban ugyanis részesedés nem szerepelt, csak a vétójog.

Mit vétózhatnak meg?

A legfontosabb kérdésekben élhetünk ezzel a joggal, például nem lehet a beleegyezésünk nélkül a csapatot elköltöztetni, megszüntetni, a nevét megváltoztatni és így tovább.

A szakmai stáb a háttérben dolgozik már a nyárra ígért jelentős erősítéseken?

A keret már most is folyamatosan erősödik, hiszen vasárnap például már játszott, és a mezőny legjobbja lett az angolok közreműködésével érkező Sourae, és hamarosan a többiek is bemutatkozhatnak.

Végül váltsunk sportágat: lapunknak nyilatkozta, hogy félmilliárd forintot lekötnek, és a többi szakosztályt annak hozamából támogatják majd. Elég lesz ez például a női kézilabdázóknak?

A női kézilabda a Fradi egyik gyöngyszeme, évente több tízmillió forint támogatás jut majd a sportágnak. Jelenleg még gondokkal küszködik, ám a főszponzorral biztatóan haladnak a tárgyalások.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi klubvilágbajnokság: Veszprém–Barcelona döntő

Kézilabda
6 perce

Alissont hosszabb időre elveszthette a Liverpool, Leonit megműtötték

Angol labdarúgás
7 perce

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
27 perce

Egészségi panaszok miatt helikopteres mentést kértek a Magyar Dhaulagiri Expedíció hegymászójának

Egyéb egyéni
32 perce

Paraatlétikai vb: Ekler Luca bronzérmes 200 méteren

Atlétika
42 perce

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
52 perce

Női kézi: Cvijics és Jovovics is ott van a szerbek Eb-selejtezős keretében

Kézilabda
58 perce

Simán nyert a Magdeburg, a dobogó alsó fokán is európai csapat végez a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik