Megint hárman a dobogón

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2008.03.16. 00:09
Címkék

A németországi Forstban pénteken és szombaton megrendezett Európai Unió-bajnokságon három érmet szereztek a magyar versenyzők. Az első napon a szombathelyi Bazsó Bianka megismételte tavalyi szereplését, ám ezúttal nem az 58, hanem a 63 kilósok között végzett a második helyen. Érdekesség, hogy szakításban 80 kilós kezdősúlyán ragadt, de akkor sem lett volna esélye az aranyra, ha nem rontja el kétszer is a 84-et. A férfiaknál az ólomsúlyú Nagy Péter remekelt, 381 kilóval ezüstérmet szerzett. A szegedi emelő még sohasem teljesített ilyen jól hivatalos viadalon, ráadásul szakításban 180, lökésben 210 kilón is kísérletezhetett – vagyis egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy áprilisban, az utolsó olimpiai kvótaszerzési esélyt nyújtó Európa-bajnokságon (jelenleg nincs pekingi kvótája a magyar csapatnak) a 390-nel is megbirkózik. A 85 kilós Cser Norbert betegsége miatt mintegy tíz kilóval elmaradt a remélt teljesítménytől, de 316 kilóval így is bronzérmet érdemelt. A magyar csapat tagjai közül tavaly La Corunában is hárman állhattak fel a dobogóra, igaz, akkor – épp Nagy révén – a legfényesebb éremből is jutott nekünk.

Legfrissebb hírek

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
4 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
27 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
29 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
42 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
46 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik