Látszatra volt sima

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2008.03.16. 23:40
Címkék

„Nyögvenyelős győzelem volt”, „Megszenvedtünk a három pontért”, „Kínlódva nyertünk”– hány és hány alkalommal hallottunk efféle nyilatkozatokat egy-egy játékostól csapatuk szoros találkozóit követően. Na de egy 3–0-s siker után? Jean-Alain Boumsong, a Lyon ghánai születésű francia védője vasárnap mégis hasonló véleményének adott hangot csapata Monaco elleni, 3–0-s diadala nyomán: „Mehetett volna sokkal simábban is. A meccs egészét nézve nincs ok a panaszra, de ha a monacóiaknak van egy kis szerencséjük, és az első félidőben értékesítik helyzeteiket, minden másként alakult volna. Hiába a biztos győzelem, nem veszíthetjük el éberségünket.” A fényes sikert sokkal pozitívabban értékelte a Lyon középpályása, az elefántcsontparti Kader Keita. A három gólból kettőt szerző légiós elmondása szerint kimagasló teljesítményének titka a társak belé vetett bizalma volt. Mint fogalmazott, a többiek megteremtették a lehetőséget számára az önkifejezéshez. Hogy ez alatt pontosan mit értett a futballista? „Amikor felfutottam, időben érkeztek az indítások, csapattársaim nagyszerűen érezték a megfelelő ütemet, én meg tudtam, mit tegyek a labdával.” Akinek nem lenne világos: berúgta a kapuba. Egy nappal a Lyon monacói sikere után az aranyéremre pályázó Bordeaux is 3–0-ra nyert, igaz, könnyebb rivális, a kiesés elől menekülő Strasbourg ellen. A Girondins-nek kilenc kör alatt hatpontos hátrányt kellene ledolgoznia a trónfosztáshoz.

Legfrissebb hírek

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelte a harmadik sort

F1
19 perce

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
28 perce

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
1 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
1 órája

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
1 órája

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
1 órája

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik