A 3+2-től a Kiscsillagig

A felújított Déryné presszót – a budai Krisztina körúton – az ilyen beszélgetésekre találták ki. Bár a villányi rosé sem idegen Lévai Balázstól, maradunk a gyümölcsteánál.

Miről szól a Dob+Baszszus következő filmje?

Az ismétlések sokakat megtévesztenek, mert a sorozat valójában decemberben véget ért – mondta Lévai Balázs. – Két és fél évre terveztem, nem akartam a végtelenségig húzni.

Előtte a Bestseller, a Nagy Könyv, most meg az új, havonta jelentkező széria, a Lévai Kislexikon. A Bestsellerre talán még rá lehetett húzni, hogy rétegműsor, de a többire aligha. Ezek mindenkihez szólnak, és mégsem a bulvárműfaj részei. Én ismeretterjesztő műsoroknak mondanám őket.

Elfogadom a kategóriát, alapvetően ismeretterjesztő műsorokat készítek. Két dolog érdekel az átlagosnál jobban, az irodalom és a zene. Egyrészt játszottam gimnáziumi és egyetemi zenekarokban, másrészt az ELTE bölcsészkarára vettek fel második nekifutásra, magyar–történelem szakon végeztem, s most már több mint tíz éve dolgozom a Magyar Televíziónak. Boldog ember vagyok, amiért a hobbim egyszersmind a kenyérkeresetem is, s hozzá kell tennem, hogy egy időben a legigazibb szerelmemet, a vízilabdát is hivatásszerűen űztem.

Olvastam, hogy a KSIben, majd a Fradiban pólózott, később az ob I/B-ben az Ybl Miklós Főiskola csapatában.

A Fradiban a jelenlegi szövetségi kapitány, Kemény Dénes cseréje voltam centerben 1986– 1987 táján, többször hazavitt edzések után a kocsijával.

Milyen kocsija volt?

ARO dzsipje, az állatorvosi praxishoz kellett.

Milyen pólós volt?

Mármint én? Utólag azt mondanám, jó kis játékos voltam, de nem kiugró tehetség. Azért a KSI nem akármilyen iskola. Tizennyolc évesen a Fradi szerződtetett, ott Szivós István és Juhász Károly volt az edzőm. Ne feledjük, akkoriban alig néhányan mehettek külföldre, sokkal nehezebb volt bekerülni egy ob I-es keretbe. Ott voltam a kezdő hetes határán, de sajnos az az évem nem sikerült jól. El is voltam keseredve miatta, így amikor felvettek az ELTE-re, s elvittek katonának, dühömben abbahagytam a pólót öt esztendőre.

Maradt hiányérzete?

Ugyan, ellenkezőleg! Néhány évig persze nem örültem, hogy így alakult, hiszen aki az uszoda világában nő fel, nehezen dolgozza fel, hogy a sok edzés nem hozza meg a várva várt nagy sikert.

Most azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy idejében felismertem: ha megfeszülök, sem kerülök a válogatott közelébe, s más irányba indultam. Nincs bennem hiányérzet, amit elértem az életben, azt nagyrészt a pólónak köszönhetem.

Komolyan? A televíziós karriert, az irodalmári életpályát?

Persze. Aki gyerekként belecsöppent az uszoda világába, s ott eltöltött húsz évet, azt már nem érheti meglepetés az életben.

Először is belém rögződött a csapatszellem, a csapatban gondolkodás. Másrészt a póló elképesztően gyors játék, mindig koncentrálni kell. Ráadásul a poénkényszer, a másik megtréfálása mindig benne van a levegőben, egyetlen pillanatra sem lazíthatsz. Nem voltam központi figura, de a nagy dumások között rám is ragadt valami. Szóval olyan szinten megedzettek az uszodai évek – fizikailag, szellemileg egyaránt –, hogy csak ritkán tudnak megoldhatatlan feladattal szembeállítani. Jó versenyző típus voltam – manapság is képes vagyok felpörögni kritikus helyzetekben. A fegyelmet és a kitartást is a pólótól kaptam. Nem elhanyagolható tulajdonságok a mai világban.

Mikor játszott legutóbb?

Szilveszterkor volt egy gálameccs. Amikor megtudtam, hogy az olimpiai bajnok magyar válogatottal mérkőzünk, annyira megijedtem, hogy elkezdtem komolyan edzeni. Három hét alatt egész jól felszívtam magam, a régi reflexek közül is előjött néhány. Beúsztam centerbe, „eladtam”, hogy balkezes vagyok, majd jobbal lőttem egy gólt Hosnyánszky Norbertről Nagy Viktornak.

Élesben?!

Először én is azt hittem, aztán Madaras Norbert vette át az őrzésemet, s amikor újból hozzám került a labda, egyszerűen arrébb tett a vízben – pedig most százöt kiló vagyok –, miközben csak ennyit suttogott a fülembe: „Egy gólt már engedélyeztünk neked, érd be ennyivel…” Nagy élmény volt velük játszani, hihetetlenül kedvesek és jó fejek voltak.

Mi volt a legnagyobb pólóélménye?

Öt évig edzettem egy másodosztályú kiscsapatot, a SZIE-Ybl Miklós Főiskolát, amelyikkel a 2003–2004-es szezonban bajnokok lettünk, és feljutottunk az első osztályba. Ez életem egyik legnagyobb sikerélménye, ma is nagyon büszke vagyok rá. A csúcson rögtön le is mondtam, szakosztályvezetővé avanzsáltam, s ezt a posztot manapság is betöltöm a csapatnál. Az uszoda szeretetét egyébként gyerekeim is tovább viszik: Andris a KSI-ben vízilabdázik – balkezes! –, míg Juli a Jövő SC-ben úszik; két számban országos ranglistavezető, egyben pedig második.

Más sportágakkal nem kacérkodott?

Teniszeztem sokáig, de sajnos két éve megpróbálkoztam az alpesi sízéssel, s az első lecsúszásom alkalmával keresztszalag-szakadást szenvedtem. Mankóval bicegtem ki a Kamera Hungária-díjaim átvételekor is. De újabban odafigyelek a kosárlabdára.

Játssza is?

Nem, de a Dob+Basszus egyik epizódjának felvételekor megismerkedtem a pécsi trénerrel, Rátgéber Lászlóval, aki addig csak az egyik bálványom volt a sport világából. Azóta – talán mondhatom – barátok lettünk, a Lévai Kislexikon februári adásában is szerepelt, sőt a minap a Kultiplexben játszottunk együtt a Kiscsillag zenekarban. Én basszusgitároztam, ő énekelt.

Azért meglehetősen eklektikus a zenei ízlése.A Dob+Basszusban külön műsort készített a 3+2-ről, vagyis a temerini Bugyi fivérekről, a lakodalmas rock kitalálóiról.

A kettőt nem szabad összekeverni, nekem a Red Hot Chili Peppers az egyik kedvencem

vagy a magyarok közül a Kiscsillag (első videoklip-rendezésem is hozzájuk köthető), azaz a gitárcentrikus zene az én világom. Tévésként viszont olyan jelenségeket keresek, amelyek fontosak, és túlmutatnak önmagukon. Bugyi Zoltán szerintem óriási figura, kitalált valamit, ami ma is működik. A 3+2 felvételeiből minimum kétmillió hanghordozót adtak el annak idején, ez a magyar nyelvterületen örökre megdönthetetlen rekord marad. Ennek a sikernek az okait próbáltam feltárni.

Mit jelentenek önnek a különböző díjak, elismerések?

Sokat, de nem szabad leragadni a díjak csiszolgatásánál. Sajnos a média nem az a „hátradőlös” műfaj, itt folyamatosan észnél kell lenni, a tegnapi díjak ma már nem sokat érnek.

Mi lesz szerdán a Lévai Kislexikonban?

A műsor alcíme: Tíz dolog, amit nem tudnak Nagy-Britanniáról. Rengeteg munka van benne, remélem, újdonságokat mondunk, mutatunk a britekről. De aztán hamarosan, májusban jön egy sport tárgyú rész a doppingról. Ez persze szörnyű, hogy immár a dopping is a sport része. Amikor harminc évvel ezelőtt az öcsémmel nap mint nap kikérdeztük egymást a Népsport tartalmából, amikor fejből fújtuk a Motim TE összeállítását, akkor még nem is sejtettük, hogy ez lesz 2008-ban.