A japánok a gombócot is lenyelnék

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2008.02.12. 22:59
Címkék

Japán javítani szeretné diplomáciai kapcsolatát Kínával, ezért megkérte vetélytársát, hogy a vasárnap kezdődő Kelet-ázsiai Bajnokság nyitó rendezvényének bankettjén a kínai gombócot is vegye fel a menübe. A lépés azért érdekes, mert a felkelő nap országába nemrégiben növényvédő szerrel fertőzött gombócot exportáltak a kínaiak, ezért a két ország közötti, egyébként sem barátságos viszony tovább romlott. A négycsapatos kínai tornán a házigazdák mellett Dél-Korea, Észak-Korea és Japán vesz részt, és ez utóbbi ország futballszövetsége csapata részvételét a békülés jegyében képzeli el. A japán játékosok afféle nagykövetként képviselik majd hazájukat a világ jelenleg leggyorsabban fejlődő gazdaságú országában, és az esemény nyitó fogadásán gesztusként – pestiesen szólva – még a kínai gombócot is lenyelnék. A szigetországiak szövetségi kapitányának, Okada Takesinek az udvariaskodás mellett azzal a problémával is szembe kell néznie, hogy a február 17–23. között rendezendő tornán nem számíthat Európában futballozó labdarúgóira, sérülés miatt pedig három állandó kerettagját is nélkülöznie kell. A 2006os világbajnokságon szerepelő, 56-szoros válogatott csatár, Takahara Naohiró sem játszik, róla újdonsült klubjával, az Urawa Red Diamondsszal közös megegyezés értelmében kell lemondania. „Nem mintha az eredmény nem lenne fontos, de a rendezvényt elsősorban a csapatépítésnek szentelem” – magyarázkodott előre Okada.

Legfrissebb hírek

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2 perce

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon-vk-sorozatban

Egyéb egyéni
11 perce

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
24 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
38 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
40 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
58 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
1 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik