Ingyen nem verhetik

A káposztásmegyeri Lóversenytér 3. szám alatti edzőterem levegője minden, csak nem magaslati. Csak egy jégkorongöltöző „illatához” hasonlítható az atmoszféra, aki szimatolt már ilyet, tudja, miről beszélek. Itt készül edzője, Kovács László szakmai irányításával február 9-i bemutatkozó viadalára a 2000-es évek elejének egyik legnépszerűbb magyar sportolója, Bárdosi Sándor. Az edzés – amelyen részt vesz az egykori birkózó, valamint rutinos, Európa-hírű klubtársa, a K–1 klasszisa, Karacs Attila – több mint egyórás, ennél többet kétszázas pulzusszám mellett képtelenség végigtréningezni. Bárdosinak csaknem fél órára van szüksége ahhoz, hogy kipihenje magát, és belevágjunk a közepébe.

Az első, logikus felvetés roppant prózai: vajon nem fél-e Bárdosi, akinek az ellenfele, a litván Paulus Poska két műfajban is Európa-bajnok. Állítólag olyan valaki ebben a sportágban, mint kutyák között a pitbull...

„Hülye, aki nem fél – tűnődik el Bárdosi. – Ha ezzel a kesztyűvel – amelyet nem azért viselünk, hogy az ütéseket tompítsa, hanem hogy ne törjön el az ember kézfeje... – valakit orrba vagy állon vágnak, akkor szerencsétlennek már nem lesz gondja a folytatásra. Nagyon észnél kell lenni, de ez alatt a három hónap alatt, amennyi időt Attilával és társaival eltöltöttem, ráéreztem az MMA lényegére.”

Nos, ha ez így van, akkor a sydneyi olimpia egyik magyar hőse nyilván komolyan gondolta, amit az MTI-nek nyilatkozott. Mármint hogy ki akar jutni Japánba, s ott meg akar mérkőzni a legnagyobb sztárokkal.

Bárdosi határozottan állítja, hogy ezt tervezi, még akkor is, ha a nagy tudású, tapasztalt edzőpartner, Karacs állítása szerint ehhez évek kellenek.

„Én sem egy meccsre tervezek... – mosolyodik el Bárdosi. – Sokan felteszik a kérdést, nem féltem-e a nimbuszomat, de én készen állok a válasszal: az sérthetetlen, mivel birkózásban és szumóban alapoztam meg. Ha esetleg MMA-ban megvernek, attól még birkózó olimpiai ezüstérmes maradok.”

Igen ám, de egy olimpiai bajnok már nagyon megégette magát az MMA-ban. Majoros Istvánnak hívják.

„Pisti tudtommal nem vette a fáradságot, hogy elmélyedjen az MMA rejtelmeiben, szó szerint egyetlen edzés nélkül utazott ki Tokióba, hogy 2006. december 31-én megverekedjen a sportág legendájával, Norifumi »Kid« Jamamotóval. Aki látta a mecscset – megtekinthető a You Tube-on –, az érti, miről beszélek: Jamamoto Pistiben tisztelte, s ennek megfelelően kímélte az olimpiai bajnokot. Azt mondják, csak a hárommillió forintért tette – mármint Pisti –, égető szüksége volt a pénzre” – mondja Bárdosi sporttársáról.

Erre mondják azt, hogy megélhetési MMA-s. De vajon Bárdosi nem az?

„Ingyen nem veretem szét a pofámat, az biztos. Világéletemben sportoltam, őszintén szólva ezenkívül máshoz nem nagyon értek. Meg aztán sokkal szívesebben keresem meg a kenyeremet sportolással, mint munkával. Ha például be kellene ülnöm egy irodába, bármennyi pénzt is fizetnének, két nap után megőrülnék, és otthagynék csapot-papot” – avat be Bárdosi egy olyan életérzésbe, amely – valljuk be – sokunktól nem idegen.

Szóval, azt már tisztáztuk, hogy hülye, aki nem fél. No de a félelmen kívül milyen érzésekkel várja Bárdosi február kilencedikét?

„Kíváncsisággal. Izgat, hogy mire leszek képes egy olyan küzdősportban, amelyet három hónapja űzök, de amelyet éles helyzetben még nem volt alkalmam kipróbálni. Talán a vegyes harcművészet az egyetlen sportág, amit edzésen csak imitálni lehet. Aztán: birkózni már megtanultam energiatakarékos üzemmódban a két évtized alatt, de azt ön is láthatta, hogy az MMA a világ legintenzívebb sporttevékenysége. Fogalmam sincs, elfogyok-e a kétszer öt perc végére. Arra nem is merek gondolni, mi lesz, ha nem tudnak dönteni a bírók, és harmadik menetre kényszerülünk...” – érzékelteti Bárdosi, hogy vállalkozása ugrás a sötétbe.

Feltételezzük, annak azért örülne Bárdosi, ha ki tudna erőszakolni egy „tie-breaket”. Mert az annyit jelentene, hogy megállta a helyét. Még ha esetleg nem is az ő kezét emelnék fel a végén...

„Pontosan erről van szó – mosolyodik el. – Nekem sincsenek illúzióim, mert bár világéletemben a győzelemre törekedtem, tisztában vagyok azzal, hogy nem én vagyok az esélyes. Ám ha meccset tudok csinálni az összecsapásból, ha látja a közönség, hogy nem vagyok kutyaütő, akkor már elégedett leszek. És akkor megnövekedett önbizalommal állok ki a következő mérkőzésemre. Mert – mint mondtam – ezt a február kilencediki összecsapást MMA-s karrierem első állomásának tekintem, egyszer fel akarok lépni a szilveszteri, tokiói Dynamite Gálán. Ahol két éve Majoros…”

Most már csak egyetlen „apróság” vár tisztázásra, legalábbis a laikus számára: van-e doppingellenőrzés az MMA-ban?

„Csak drogteszt van – vágja rá Bárdosi jelentőségteljesen. – Betépve nem léphetsz szorítóba…”