A helyi futballistákra számít az Eger

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék

Keller József gondolkodási időt kért, mivel az NB III Mátracsoportjában szereplő Egri FC tulajdonosa többszöri tárgyalást követően sem jutott egyezségre a Heves megyei város önkormányzatának vezetőivel. Az ügy hónapok óta húzódik, miután Keller József a tavalyi, éves költségvetésben szereplő összegnél többet szeretne a labdarúgócsapatra fordítani, és ebben – szponzorok mellett – a város segítségére is számítana. A tulajdonos január közepén konkrét terveket is benyújtott a városházán, miszerint klubja átvállalná a stadion és az Északi Sporttelep üzemeltetését, így garantálva a színvonalasabb működtetést. Igen ám, csakhogy a jelenlegi fenntartónak 2008. december 31-ig szerződése van. A probléma megoldására a klub eddig teljes körű támogatást kapott Habis László polgármestertől, illetve Szeleczki János alpolgármestertől.

„Nem célunk a labdarúgás megszüntetése, éppen ellenkezőleg, azt kívánjuk, létezzen és jól működjön – jelentette ki a jelenleg külföldön tartózkodó Szeleczki János, a helyi agriasport internetes honlapnak. – Hosszú távú megoldást szeretnénk, amelyben minimálisan elvárjuk az NB III-as szintű szereplést az Egri FC-től. A szakmai munkába nem kívánunk beleszólni, de szeretnénk, ha az utánpótlás fejlesztésével egy ütőképes garnitúra lépne pályára az elkövetkező években. A város sportszerető közönsége igényli a futballt, ezt respektáljuk, és szűkös költségvetési lehetőségeink közepette is megadjuk a segítséget.”

A városi vezető az anyagiakkal kapcsolatban hozzátette, ha az önkormányzat plusz hárommillió forinttal növelné a futballra fordított támogatást, akkor gazdasági szakembert delegálna a klub elnökségébe. A megemelt támogatás mellett a város további szponzorok megnyerését is szorgalmazza, illetve eleget tesz Keller József kérésének, és átadja az Egri FCnek a Városi Stadiont, valamint az Északi Sporttelep működtetésének jogát, de csak 2009. január 1től.

Itt tart jelenleg az ügy. Keller József gondolkodási időt kért, és a héten vélhetően megegyeznek a felek, ami a csapatnak is nyugalmat hozhat a tavaszi idény előtt. Nagy Gergely Olaszországba költözött, Tóth Balázs és Bánka Balázs Besenyőtelekre szerződött, és információnk szerint a nyáron Kazincbarcikáról érkező játékosok (Hegedűs Dávid, Hegedűs Richárd, Harnócz Róbert, Simkó István, Badalik Szabolcs és Újlaki Dávid) maradása sem biztos.

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
3 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
3 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
3 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
4 órája
Ezek is érdekelhetik