Csirics három hétre kidőlt

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.02.02. 23:45
Címkék

Óvatos becslések szerint is körülbelül három hétig nem játszhat Andrija Csirics, a Falco KC-Szombathely légiósa.

A 27 éves szerb magasbedobó a szerdai, Zalaegerszeg ellen 87–68-ra megnyert kupamérkőzésen sérült meg, amikor kifordult a bokája.

A bajnokság eredményességi listáján 19.2-es pontátlaggal a kilencedik helyen álló játékosának fájós testrésze azóta is annyira be van vizesedve, hogy egyelőre lehetetlen a speciális, úgynevezett tartott röntgent elvégezni rajta.

„Százszázalékos diagnózis nincs, de a jelek szerint Csiricsnek részleges külső bokaszalag-szakadása van. Amint lelohad a duzzanat, pontosabb képet kapunk a szalagról. Ha az előzetes vélemény igaznak bizonyul, körülbelül három hétig nem játszhat” – nyilatkozta érdeklődésünkre Gráczer György. A Falco ügyvezetője azt is elmondta, a klub egyelőre egyáltalán nem gondolkodik új játékos szerződtetésében, mivel nagyon elégedettek a szerb légióssal. Esetleges pótlására csak akkor kerülhet sor, ha az újabb vizsgálatok során az derülne ki, hogy Csirics hónapokig harcképtelen lesz.

Legfrissebb hírek

NB I: DVSC–ETO FC

Labdarúgó NB I
8 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
21 perce

Csak a védelmek jeleskedtek, nem született gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
35 perce

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
36 perce

Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

Kézilabda
43 perce

A csíkszeredai vereség után felmentését kérte a kolozsvári edző

Minden más foci
49 perce

Légiósok: Keresztes Krisztián megszerezte első gólját a Dundee Unitedben

Légiósok
49 perce

Országúti kerékpáros Eb: Zsankó Petra nem ért célba, Vollering révén folytatódott a hollandok hegemóniája

Kerékpár
57 perce
Ezek is érdekelhetik