A marketingjogokért is érdemes harcba szállni

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2008.01.30. 23:19
Címkék

Noha a Magyar Nemzeti Vagyongazdálkodási Zrt. (MNV) által meghívott tizenhárom cég közül hivatalosan még egyik sem nyújtott be pályázatot a Ferencvárosra és a klubhoz tartozó 6+2 hektáros ingatlanra, ám biztosra lehet venni, hogy nem csupán az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. az egyetlen vevőjelölt. A Kevin McCabe magyarországi érdekeltségébe tartozó cég mellett ugyanis információnk szerint a február 9-ei határidőig a Neuchatel Financial Ltd., valamint a spanyol Torre Rioja Madrid SA is tervezi, hogy benyújtja a pályázati dokumentációt, és azzal együtt leteszi a 400 millió forintos ajánlattételi biztosítékot. Rieb György, a Ferencváros elnöke nevek említése nélkül elmondta, pályázati egyeztetésre két cég képviselői is időpontot kértek tőle.

A leendő vevő köteles 1.2 milliárd forintért felújítani a stadiont, megvásárolni a 800 millió forint értékű részvényeket, valamint az 1.5 milliárd forintos használati jogot. Azonban még mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, hiszen az igazán nagy üzlet nem a majdani jegyeladásból, hanem a marketinggel járó bevételekből származhat, ami azonban jelenleg a zrt. korábbi tulajdonosáé, Várszegi Gáboré. A Fotex-vezér korábban 1.8 milliárdot fektetett a Ferencvárosba, és távozásakor a marketingjogok nagyobbik részét kérte, ami ma mintegy 1.2 milliárd forintot ér. Úgy tudjuk, Várszegi Gábor már egymilliárd forintért is hajlandó lenne üzletet kötni.

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
3 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
3 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
3 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
4 órája
Ezek is érdekelhetik