Peking 2008: hat halálos balesetet bevallottak a kínaiak

Vágólapra másolva!
2008.01.28. 13:19
Hat munkás halt meg az utóbbi két évben a 2008-as pekingi olimpia építkezésein – erősítették meg hivatalosan a kínai hatóságok. Két alkalmazott a legnagyobb komplexumnál, az úgynevezett „Madárfészek” stadionnál szenvedett halálos balesetet. A múlt héten brit lapok írtak először a történtekről, de akkor a kínaiak még ezt nem kommentálták.
A „Madárfészek” átadását március végére tervezik a szervezők
Reuters
A „Madárfészek” átadását március végére tervezik a szervezők
A „Madárfészek” átadását március végére tervezik a szervezők
Reuters
A „Madárfészek” átadását március végére tervezik a szervezők

„Két haláleset történt a ’Madárfészeknél’, egy 2006-ban, egy pedig tavaly” – közölte Ding Zsen-kuan, az építkezések biztonságáért felelős iroda helyettes vezetője.

„A családjaikat tisztességesen kárpótoltuk a veszteségért, jelentettük a baleseteket az építtetőnek, és a felelősöket szigorúan megbüntettük” – tette hozzá.

Ding később további négy munkás halálát is elismerte. Ezen kívül volt egy súlyos és három könnyebb sérüléssel járó baleset is az utóbbi ötz esztendőben – mondta.

Kínában munkahelyi balesetben 2007-ben 101 480 személy vesztette életét, közöttük 81 649 az utakon halt meg.

Pekingben az ötkarikás építkezéseken mintegy 17 ezren dolgoznak, többségük a főváros környéki szegényebb régiókból való.
Legfrissebb hírek

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2 órája

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
17 órája

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30

Olimpia 2036: az indiai jelentkezésről tárgyalnak Lausanne-ban

Egyéb egyéni
2025.06.22. 17:50
Ezek is érdekelhetik