Peking 2008: átadták a futurisztikus uszodát, a „Vízkockát”

Vágólapra másolva!
2008.01.28. 09:59
Pekingben a 2008-as olimpia szervezői bemutatták a nagyközönségnek az idei nyári játékok egyik leglenyűgözőbb építményét, a „Watercube” (vízkocka) fantázianevű, hivatalosan azonban Nemzeti Úszóközpontnak nevezett létesítményt.
Reuters
Reuters

A Watercube kívülről áttetsző, kék árnyalatú komplexum, úgy néz, ki, mint egy buboréokokból összeállított kocka.

Ebben az uszodában rendezik meg a pekingi olimpia úszó- és műugróversenyeit; összesen 42 aranyérmet adnak majd át itt az augusztus 8-án kezdődő játékokon.

Az építkezés valamivel több mint három évig tartott, az épületet hivatalosan Liu-csi, a szervezőbizottság elnöke vette át.

A Watercube-ban hatezer állandó és 11 ezer mobil ülőhely lesz, ami 17 ezres befogadóképességet jelent.

John Pauline, a tervező mérnökiroda tagja a hivatalos átadón kijelentette: 30-40 évre gondolkodtak előre.

A pekingi olimpiát 37 különböző helyszínen rendezik meg, ezek közül 31 található Pekingben. A futballtorna színhelyei között van öt külső stadion, míg a lovaglást Hongkongba vitték.
Legfrissebb hírek

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
51 perce

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
16 órája

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30

Olimpia 2036: az indiai jelentkezésről tárgyalnak Lausanne-ban

Egyéb egyéni
2025.06.22. 17:50
Ezek is érdekelhetik