Kettészakadva

Sorozatunk második részében a Bajnokok Ligáját követő időszakot próbáljuk áttekinteni. 1996 júniusában 45 ezer ember volt kíváncsi a bajnoki döntőre, amelyen BVSC–FTC 0–1. De az öröm nem tartott sokáig: nyár végén a Horváth Ferenccel, Miriuta Vasilével megerősített gárda elbukott a Göteborg elleni BL-selejtezőn, és a közönség a vezetőedző, Novák Dezső ellen fordult. Bár két győzelemmel kezdett a bajnokságban, a harmadik fordulóban elszenvedett vereség (0–3 az MTK ellen) közben olyan szitokáradat zúdult a lelátókról a kispad felé, hogy a volt világválogatott azonnal felmondott. Fel – egy emelettel feljebb került a klubházban, a futballszakosztály igazgatója lett, ami önmagában hordozta a robbanásveszélyt. Az utód a közvetlen főnöke az elődje – ez nem is lehetett működőképes felállás.

Naponta robbantak az öltözői bombák

A közvélemény biztos volt abban, hogy Novák Dezsőt a közönségkedvenc Nyilasi Tibor váltja, de a döntéshozókban a szurkolói támogatás az egykori klasszissal szemben ellenérzést szült: a nyolcas mez legendás viselőjét túl erős egyéniségnek tartották, és meglepetésre a Németországban élő biztosítási ügynököt, az egyébként egykor szintén nyolcasban játszó Varga Zoltánt nevezték ki edzőnek. Őt könnyebben lehet irányítani, mondták a vezetők, hiszen örül, hogy edző lehet… Csakhogy ez a kinevezés súlyos károkat okozott: kiderült, Varga Zoltánt egyáltalán nem lehetett befolyásolni, makacsul ragaszkodott elveihez – az akkor meghatározó játékosokhoz már nem. Az Olympiakosz kiverése vagy az akkori angol éllovas, a világsztárokkal (Alan Shearerrel, Les Ferdinanddal, Faustino Asprillával, David Ginolával) felálló Newcastle United legyőzése (3–2) a későbbi kiesés ellenére is pazar indulás volt, ám hetekkel később naponta robbantak az öltözői bombák. Az edző először Limperger Zsolttal rúgta össze a patkót, Simon Tibor a Szőnyi útig, Telek András Kassáig menekült, és a csapat nem tudta megvédeni bajnoki címét, az MTK és az Újpest mögött harmadik lett. Varga Zoltán személye a közönséget is megosztotta: az idősebbek, akik még látták játszani, istenítették, a fiatalabbak ellenben úgy érezték, kedvenceiket elüldözi, és nem fogadták el – a Fradi házon belül és a lelátón is kettészakadt.

Csak álom maradt a huszonötmillió dollár

A közönség a szakosztály-igazgató téeszelnök, Furulyás János távozását követelte, mégis Varga Zoltán távozott, egy évig sem dolgozott az Üllői úton, közben Szívós István pogácsazabálóknak minősítette az elnökségi tagokat, és feloszlatta a grémiumot. Nyilasi Tibor váltotta Varga Zoltánt, és bár a bajnok MTK-t megelőzte, megint a második hely jutott a csapatnak, az Újpest lett a befutó (ennek tíz éve, és külön tanulmányt érdemelne, miképpen roppantotta össze csaknem véglegesen a lilákat az elsőség).

No, igen, az anyagiak: a BL-siker nyomán a Fradi előnyös pozícióban tárgyalt a szponzorokkal, és még némi állami támogatásban is részesült, mégis gyűltek a viharfellegek: a kiadások egyre inkább meghaladták a bevételeket, fogyott a pénz, nőtt a tartozás, a klub befektetőt keresett. Három cég érdeklődött: az IMG magyar ügyvezetője, az egykori sikeres műkorcsolyázó, Sallay András azt nyilatkozta, huszonötmillió dollárt és új vért, új szemléletet pumpált volna a csapatba, a klubban lévő „őskövületek” az előbbire vágytak, az utóbbitól azonban rettegtek, így semmi sem lett az üzletből. Szívós István később úgy emlékezett, az IMG konkrét összeget nem mondott, Sallay András szerint elképzelhető, hogy a másik jelölt, az amerikaiolasz Dicobe éppen a klubból kapott információ alapján ajánlott szintén huszonötmillió dollárt. A Dicobe tűnt esélyesnek, de kétségek vetődtek fel a megbízhatóságával kapcsolatban: a megadott telefonszámokon a cég nem volt elérhető, a székhely egy szimpla lakás volt. Azt pletykálták, a Dicobe mögött szocialista politikusok állnak, és a cég az 1998-as választás eredményére vár, de az FTC nem adott időt: visszavonhatatlan garanciákat kért, erre a cég a tőzsdei árfolyamzuhanásokra hivatkozva „felfüggesztette” tárgyalásait a klubbal. Az egyesület befektető nélkül maradt, lassan, de biztosan csúszott lefelé, de a politika a hóna alá nyúlt, az akkori kisgazda miniszter, Torgyán József lett az elnök, a Földművelődésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Szabadi Béla az elnökhelyettese.

A szurkolók üldözték el a tehetős befektetőt

Nyilasi Tibort már az új vezetőség menesztette, és a szakosztály akkori vezetője, Páncsics Miklós a horvát Marijan Vlakot nevezte ki edzőnek, ő fél évig dolgozott, aztán nem látta biztosítottnak a klub anyagi hátterét. Ami tény: Szabadi Bélát 2006 őszén első fokon két év szabadságvesztésre ítélték (négy évre felfüggesztve), amiért 19 rendbeli hivatali visszaélésben és nagy értékre elkövetett hűtlen kezelésben bűnösnek találták: az agrártárca alá tartozó cégeket hatalmával visszaélve utasította, hogy támogassák a Fradit. Így tűnt el a klub 800 milliós tartozása, emiatt ma is hálával gondolnak a kisgazdákra az Üllői úton. Nem mellékesen: 2001 tavaszán Csank Jánossal újra bajnok lett a csapat, de a BL megint csak álom maradt a Hajduk ellen Splitben elvesztett tizenegyespárbaj után.

Valódi befektetőt keresünk – adta ki a jelszót Torgyán Józsefék 2001-es távozásakor a minden kudarcot túlélő szakosztályvezető, később klubelnök Furulyás János, és amikor újra eladósodni látszott a klub, érkezett Várszegi Gábor. A nagy rivális MTK tulajdonosa cégén keresztül 2.4 milliárd forintért a ferencvárosi labdarúgó-szakosztályt működtető kft. nyolcvan százalékát vásárolta meg. A változások napról napra tetten érhetők voltak: modern klub körvonalai látszódtak, erősödött a csapat, hosszú idő után mindenki idejében jutott a járandóságához, Fradi-címeres termékek jelentek meg, korszerű internetes portál indult el, kapható lett a Fradi-sör és -whisky, színes hetilap került piacra, sőt a nagy európai sztárklubokhoz hasonlóan saját televíziós műsort sugárzott. A csapat – immár Garami Józseffel a kispadon – csaknem húszpontos hátrányt ledolgozva befogta az MTK-t, ám újra csak második lett, a ZTE előzte meg. A fejlődés töretlennek tűnt, de 2003 májusában a toronymagas esélyes FTC a tartalékos Debrecen ellen képtelen volt győzni, így jókora előnyt eltékozolva lecsúszott az aranyról – éppen az MTK előzte meg. A szurkolók nem bírták elviselni a csalódást, a tulajdonos és a csapat ellen fordultak, a pályára özönlő szurkolók nemcsak a Loki ifistáit, hanem saját játékosaikat is felpofozták…

A tulajdonos elköszönt, és bár a csapat egy évvel később esélytelenül mégis bajnok lett, a klub a csőd felé rohant.