Tárgyalnak a vb-futamról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.01.22. 01:34
Címkék

Egy hónapon belül döntés születhet arról, hogy Magyarország rendezhet-e, és ha igen, mikor gyorsaságimotoros-világbajnoki futamot. Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) államtitkára elmondta, hogy legutóbb a múlt héten tárgyalt Spanyolországban a jogtulajdonos Dorna cég képviselőivel. A találkozó összegzéseként elmondta, jól állnak a dolgok. Ugyanakkor jelezte, 11 pályázó van egy helyre, és hogy a verseny lebonyolításához új pályára lenne szükség. Ennek helyszínéről egyelőre nem beszélt, de úgy képzeli el a beruházást, hogy az ne a központi költségvetést terhelje. Az elmaradt Dakar helyett kárpótlásként megrendezendő terepraliversennyel kapcsolatban megjegyezte, arról napokon belül dönthetnek, míg a 2010-es magyarországi rajtot illetően néhány héten belül határozhat a szervező cég, az Amaury Sport Organisation. Az alapkérdés, hogy az ASO DélAmerikába viszi-e a versenyt.

Legfrissebb hírek

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
8 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
10 perce

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
26 perce

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
49 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
50 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
54 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
1 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik