Ismét kínlódva nyert a Real

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.01.14. 00:14
Címkék

Bár a spanyol liga utolsója, a Levante fogadta a listavezető Real Madridot, az első félidőben egyáltalán nem látszott a két csapat között meglévő tudásbeli különbség. Sőt a rettentő motiváltan futballozó kiscsapat helyzeteket dolgozott ki, és csak csatárai tehetetlenségén, valamint a mérkőzést gyomorrontása ellenére vállaló Iker Casillason múlott, hogy nem került hátrányba a királyi gárda.

De mielőtt a fővárosiak szurkolói mellett a sima vendégsikerre tippelő fogadók is elkezdtek volna igazán izzadni, a 76. percben kezezés miatt jogos tizenegyeshez jutott a Real, amelyet Ruud van Nistelrooy értékesített. Aztán, ha már belelendült, rúgott még egy gólt a holland csatár (szokásával ellentétben ezúttal távolról talált be), és 11 találatával felzárkózott Luís Fabiano mögé a második helyre a mesterlövészek listáján.

Érdemes megjegyezni, hogy a mérkőzés kísértetiesen hasonlított a legutóbbi, Zaragoza elleni hazai bajnokira, amikor szintén Ruud van Nistelrooy törte meg a gólcsendet – igaz, akkor tíz perccel korábban –, és 2–0 lett a végeredmény.

A hét végén az Atlético elleni derbin viszont ennyire lagymatag játékkal aligha lesz esély hasonló eredmény elérésére – emlegetik a pesszimista Real-hívők. Az optimisták viszont azt hangoztatják: féltávnál a Real Madrid hét ponttal vezet a Barcelona előtt, ráadásul a Primera División történetének legjobb őszi teljesítményét produkálták Bernd Schuster fiai (47 pont). Kell ennél több?

Legfrissebb hírek

Motorbalesetet szenvedett és sürgősségi műtéten esett át Vlade Divac

Kosárlabda
31 perce

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
55 perce

Argentin elnökei és tulajdonosai lesznek a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
59 perce

Női kosár: Jelena Brooks újabb egy évre írt alá Sopronban

Kosárlabda
1 órája

Erste Liga: Kovács Alex egy évvel hosszabbít Újpesten

Jégkorong
1 órája

A Csíkszereda bejelentette Ferenczi János és Szalay Szabolcs érkezését

Minden más foci
1 órája

Pongó Marcell: Az Albánál izgalmas szakmai koncepciót vázoltak fel

Kosárlabda
2 órája

Női kosár: Lelik Réka marad Miskolcon

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik