Összecsapnak a legendák

(S. D.)(S. D.)
Vágólapra másolva!
2008.01.11. 23:19
Címkék

New Orleans, Louisiana Superdome, 1997. január 26. A Green Bay Desmond Howard szenzációs teljesítményének köszönhetően megnyeri a XXXI. Super Bowlt. Eltelik tizenegy év, a speciális csapategység visszafutásért felelős játékosáról már senki sem beszél, az est másik két főszereplőjétől azonban hangos a nemzetközi sportsajtó. A Packerst 1992 és 1998 között vezető edző, Mike Holmgren és a csapat mellett azóta is kitartó irányító, Brett Favre ugyanis magyar idő szerint szombat este egymás ellen szerepel majd az NFL Nemzeti főcsoportjának elődöntőjében. Mindkét legenda pályafutása vége felé jár, így nem elképzelhetetlen, hogy a hatvanéves szakember vagy a 39 esztendős quarterback visszavonul az esetleges vereséget követően. A győzelemre a hazai környezetben, a Lambeau Fielden pályára lépő Packersnek van nagyobb esélye, a „sajtfejűeket” azonban óva intheti a két együttes legutóbbi találkozója, a 2006-os alapszakasz 12. fordulójában Shaun Alexander 201 yardos futóteljesítményének is köszönhetően ugyanis a Seahawks nyert. Csak halkan jegyezzük meg: a több mint egy évvel ezelőtti összecsapáson Favre háromszor is eladta a labdát – bár akkor idegenben lépett pályára. Az NFC másik elődöntőjében a Dallas Cowboys a New York Giantset fogadja, míg az Amerikai főcsoportban New England Patriots–Jacksonville Jaguars és Indianapolis Colts–San Diego Chargers párharcot rendeznek.

Legfrissebb hírek

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 perce

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
14 perce

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
24 perce

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
25 perce

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
1 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
2 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik