Daniel Tudor kesztyűt húz

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2008.01.11. 23:19
Címkék

Bár az előzetes tervek szerint pénteken külföldi kapussal bővült volna a Bp. Honvéd kerete, a menedzserei által beígért futballista nem érkezett meg a próbajátékra. Pedig nem titok, a kispestiek a téli átigazolási időszakban Tóth Iván és Pascal Borel mellé szeretnének kapust igazolni – ennek érdekében néhány héttel ezelőtt felvették a kapcsolatot Rabóczki Balázzsal, az ügynek azonban nem lett folytatása. A péntekre várt külföldi játékoseól mindössze annyit sikerült megtudnunk, hogy Közép-Európából érkezik, és remekül beszél magyarul, így nem lenne meglepetés, ha a korábban Fehérváron védő román Daniel Tudor igazolna a Honvédhoz.

A Karlsruhéban játszó, egyelőre próbajátékon részt vevő 24 éves Marco Manske vasárnap, a román Politehnica Timisoara elleni edzőmeccsen bizonyíthat először éles körülmények között Supka Attila vezetőedzőnek. Rajta kívül egy fiatal brazil futballista érkezése várható még, akit George F. Hemingway és Vass László fedezett fel brazíliai körútja során. A 19 éves játékos állítólag remekül bánik a labdával, nagy hasznára lenne a csapatnak, a kispestieknek azonban még nem sikerült mindenben megegyezniük a klubjával.

Pénteken két edzéssel folytatódott a felkészülés: a labdarúgók délelőtt és délután is a budafoki műfüves pályán tréningeztek. A játékosok közül csupán négyen nem vettek részt az edzésen: Berdó Balázs és Debreceni András betegség miatt, térdműtétjét követően Palásthy Norbert hétfőn kezdi meg a gyógytornát, a brazil Diegóra pedig minden bizonnyal mandulaműtét vár. Teljes intenzitással edzett viszont Dobos Attila, az operáción áteső középpályás hamarosan edzőmérkőzésen is pályára léphet.

Hír még a Honvédnál, hogy a klub vezetőségében is történt néhány apróbb változás: a jövőben Simon Gábor technikai igazgatóként, Horváth László létesítményigazgatóként, míg Szurgent Lajos játékosmegfigyelőként segíti Supka Attila munkáját.

Legfrissebb hírek

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
9 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
19 perce

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
1 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
1 órája

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik