Veszélyben a karrier

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2008.01.10. 01:01
Címkék
Ha valaki látta a vasárnap éjszakai Memphis Grizzlies–Miami Heat mérkőzést, annak nyilvánvaló: Dwyane Wade csak árnyéka önmagának. (Más kérdés, hogy még ez az „árnyék” is az NBA egyik legjobb kosarasa olyan idényátlaggal – 24.6 pont, 4.1 lepattanó, 7 assziszt, 1.96 labdaszerzés, 0.92 blokk –, amely a legtöbb makkegészséges játékos számára is csak vágyálom.)

Dwyane Wade, a 2006-os NBA nagydöntő MVP-je messze van attól, hogy egészségesnek nevezhetnénk. Lassan egy éve, 2007. február 21-én, a Houston Rockets elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett, s azóta csak szenved – már a puszta játék is iszonyatos fájdalomtűrő képességet követelt.

Most Pat Riley, a Miami Heat vezetőedzője, s egyben elnöke lerántotta a leplet a – sokak számára nyílt – titokról.

„Nem hinném, hogy bárki is tisztában lenne azzal, mennyire rossz állapotban van Dwyane válla. Az a bizonyos február huszonegyedikei baleset fordított ficam volt, ami a legritkább esetben fordul elő, s ami azt jelenti, hogy szinte kiszakadt a helyéből az ízület, ráadásul idegsérülést is szenvedett a játékos” – nyilatkozta a szakember.

Ami tény: három hónappal a sérülést követően megoperálták Wade vállát, s még ugyanazon a napon eltávolították bal térdéből a leszakadt porcot is.

A rehabilitáció hosszas volt, és nem is tökéletes. Wade – ahogy általában az operált sportolók – kompenzálni próbál, kíméli a sérült testrészeket, de így a túlerőltetéstől máshol kezd fájni… Jelenleg már nemcsak a bal válla és térde sajog, hanem a jobb válla, a sípcsontja és az egyik ujja is, amely zúzódásokat szenvedett. Azaz: Wade szinte olyan, mint az a bizonyos állatorvosi ló.

„Már nekem fáj, amikor látom, mennyire szenved – folytatta az edző. – Negyven perceket tölt a pályán, s utána órákig jegeli az ízületeit, szinte mozdulni sem tud. Komolyan aggódom, nem tudom, mi lesz a vége….”

Wade hősként viseli a csapásokat.

„Már oda jutottam, hogy megbarátkoztam a gondolattal: pályafutásom hátralévő részét a fájdalommal együtt kell lepergetnem – mondta a játékos. – Összeszorítom a fogamat, kifutok a pályára, aztán elkezdek kosarazni. Mi mást tehetnék?”

A győzelmek megédesíthetnék a fájdalom okozta keserűséget, de jelenleg 8/27-es mérleggel utolsó a csapat Keleten, s az egész mezőnyben is csak a Minnesota Timberwolvesnak gyengébb (5/29) a mutatója, amely kedd este simán megverte a sérült Shaquille O’Nealt nélkülöző Miamit (101–91).

A playoff már régen elúszott, Shaq valószínűleg visszavonul a szezon végén – ha nem, annál rosszabb a Miaminak… –, s még ha Wade egészséges is lenne, egymaga nem sokat tehetne szárnyaszegett csapatáért.

Így múlik el másfél év alatt a világ dicsősége…

Legfrissebb hírek

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
13 perce

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
27 perce

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
36 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

BL: a Kajrat pazar első félidővel jutott túl a Kuopión, simán továbbment a Dinamo Kijev és a Köbenhavn is

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
1 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik