Hetet ütött a Nashville

(S. D.)(S. D.)
Vágólapra másolva!
2008.01.10. 01:01
Címkék

Nemes bosszút állt a Los Angelesen a 2007. október 23án elszenvedett vereségért a Nashville. Két és fél hónapja hazai környezetben 6–0-ra nyert a Kings, az NHL legutóbbi játéknapján viszont fordult a kocka – magyar idő szerint szerda hajnalban a Predators hét gólt vágott a Staples Centerben, s közben egyet sem kapott. A siker első számú letéteményese a vendégek kapusa, Chris Mason volt, aki a kapuja irányába tartó 28 lövés mindegyikét hárította. A Predators már az első harmadban jelezte, hogy revánsot venni érkezett Kaliforniába, ugyanis kevesebb mint hét perc elteltével már 3–0-ra vezetett. Darcy Hordichuk, Jason Arnott és David Legwand góljai ráadásul mindössze 1 perc 15 másodperc alatt születtek, ami természetesen klubrekord. A Nyugati főcsoport tizenegyedik helyén álló Nashville-nek még van esélye bejutni a rájátszásba, a mezőnytől leszakadó, sereghajtó Kings ellenben jobban teszi, ha már most a következő szezonra készül.

„Ez olyan összeomlás volt csapatom részéről, amelyet nem tudok megmagyarázni” – értékelt csalódottan a mármár megalázó 0–7-et követően a Los Angeles edzője, Marc Crawford.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Négy forduló után kirúgta edzőjét a patinás brazil csapat

Minden más foci
12 perce

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
16 perce

Angyal Éva: Mindig a csapat volt a legfontosabb

Kézilabda
26 perce

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Amerikai sportok
40 perce

Nagyon hamar visszavághat a Veszprém a Szegednek

Kézilabda
1 órája

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
7 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
8 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik