Csak Czink maradt talpon

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.01.10. 23:20
Címkék

Némi rosszmájúsággal azt is mondhatjuk, a magyar Federation-kupa-csapat négy tagja közül kettőnek most már zavartalan lehet a felkészülése a január 30. és február 2. között rendezendő viadalra – az Australian Open-szereplés legalábbis már nem fogja hátráltatni sem Nagy Kyrát, sem Arn Grétát. Nagy (aki egyébként is alázatáról és elhivatottságáról ismert a magyar mezőnyben) valószínűleg az év első Grand Slam-tornájára is nevéhez illő elszántsággal készült, de így is csak három játékot tudott nyerni Marta Domachowska ellen a selejtező első fordulójában, és 6:1, 6:2-vel búcsúzott. Más kérdés, hogy lengyel ellenfele nem rossz teniszező, jó másfél éve még 37. volt a világranglistán. Arn Gréta (aki Melbourne-ben még német színekben versenyez, de nemsokára regisztrálják országváltási kérelmét a WTAirodában) sem járt Nagynál sokkal több sikerrel: őt a tajvani Hszie Szü-vej győzte le. A budapesti születésű teniszező 6:1-re nyerte meg az első szettet, de a másodikat 6:2-re elbukta, a harmadikban 4:1-es hátrányba került, s már nem tudott fordítani: 6:4-gyel zárult ez a felvonás. A nap egyetlen magyar győzelme Czink Melinda nevéhez fűződik, akinek nem okozott gondot túljutni a szabadkártyás ausztrál Trudi Musgrave-en. A világranglista 123. helyén álló Czink ellenfele magyar idő szerint péntek hajnalban a német Sabine Lisicki (195.) lesz – ő sem verhetetlen. Közben elkészítették a főtábla kiemelési rangsorát is: Szávay Ágnes a várakozásoknak és világranglista-helyezésének megfelelően a húszas sorszámot kapta.

Legfrissebb hírek

Volt szegedi játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 perce

Trent Alexander-Arnold az idény végén távozik Liverpoolból – hivatalos

Angol labdarúgás
48 perce

Totisz Filakurisz: A Pancho Aréna stadion, múzeum és szentély

Minden más foci
49 perce

Gyász: elhunyt az egykori német F1-es pilóta

F1
49 perce

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata ellen léphet pályára

Légiósok
52 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Heti program: kialakul a BL- és az El-döntő párosítása; NB I

Minden más foci
1 órája

Megtörtént a csoda, Lautaro Martínez játszhat a Barca elleni visszavágón – sajtóhír

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik