A Barcától igazol a Lyon

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2008.01.10. 01:01
Címkék

Fiatal tehetséggel erősíti meg keretét az Olympique Lyon; a francia bajnoki címvédő fél évre kölcsönveszi Marc Crosast a Barcelonától. A védekező középpályás szerdán töltötte be huszadik életévét, éppen aznap, amikor Lyonban átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, és ezek után már csak a szerződés aláírása van hátra.

A futballistának a várandós felesége miatt hazaköltöző, és a tavasszal kölcsönben a Sao Paulóban futballozó brazil Fábio Santost kell pótolnia, igaz, azt egyelőre nem tudni, hogy a francia válogatott Jérémy Toulalan mellett mennyi lehetőséget kap majd Alain Perrin vezetőedzőtől. Érdekesség, hogy Crosas, akit Frank Rijkaard vezetőedző a nyáron vezényelt az első csapat keretéhez, spanyol bajnoki mérkőzésen még nem, Bajnokok Ligája-találkozón azonban már játszott az együttesben (a Stuttgart ellen hazai pályán 3–1re megnyert összecsapáson, csereként). A két klub egyébként a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján egy csoportban szerepelt, a Barca az első, az OL pedig a második helyen jutott tovább. Az sem meglepő, hogy Crosast a korábbi lyoni kedvenc, a nyáron a Barcelonához szerződő francia válogatott balhátvéd, Eric Abidal ajánlotta korábbi munkaadójának.

A spanyol tehetség mellett César Delgado átigazolása is napokon belül tényként kezelhető, az argentin támadó a Fábio Santos távozása után megüresedő unión kívüli státuszba érkezik. Fred jövője viszont továbbra is bizonytalan, a brazil válogatott támadót biztosan nem adja kölcsön a Lyon, így borsos árat (12 millió euró) kell fizetni érte. A hírek szerint a PSG mellett három angol klub, a Middlesbrough, a Tottenham és a West Ham is szívesen szerződtetné a csatárt.

Legfrissebb hírek

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
10 perce

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
34 perce

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
41 perce

Sokat ígér a 4x400-as férfiváltónk országos csúcsa

Atlétika
46 perce

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
48 perce

MotoGP-gyorstalpaló, 2. rész

Egyéb autó-motor
50 perce

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik