Afrika megszenvedi a döntést

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2008.01.09. 00:41
Címkék

A Dakar lefújása nagy vesz teséget jelent az afrikai kontinensnek is, értelemszerűen különösen azok az országok jártak rosszul, amelyeken keresztülment volna a karaván. Talán a legveszélyesebb területnek kikiáltott Mauritánia jár a legrosszabbul, amelynek idegenforgalmát – nyugodtan mondhatjuk – „taccsra tette” a szervezők múlt pénteki döntése: az északnyugat-afrikai államot ugyanis egy évben ötvenezer turista látogatja meg, és ezeknek az embereknek a fele kizárólag a terepraliverseny miatt érkezik Mauritániába.

„Majdnem hárommillió eurós kár érte az országot, és ez csak a bevételek elmaradását jelenti. A hosszú távú negatív hatások további harminc százalékra rúghatnak” – közölte a verseny által érintett mauritániai város, Atar utazási irodájának képviselője.

Érdekesség, hogy az ország élelmiszeripara is jelentős károkat szenved, hiszen a négyezernégyezerötszáz tagú karaván ellátásához szükséges nyersanyagok hetven százalékát is innen szerezték be a viadal szervezői. De nem jobb a helyzete a névadó városnak, a szenegáli Dakarnak sem, az ottani szállodák és éttermek 4-5 millió eurós bevételkimaradást prognosztizálnak. De ne higgyük azt, hogy csak az érintett országoknak kerül sokba a viadal elmaradása, hiszen a nagyszabású esemény „kudarca” az egész kontinensen éreztetni fogja hatását – az elmúlt évek kedvező tapasztalatai után ezúttal kedvezőtlenül.

Legfrissebb hírek

Úszás: Kós Hubert világcsúccsal nyerte a 100 hátat, ő az összetett győztes!

Úszás
7 perce

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
7 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikóvárosi Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
8 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
8 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik