Már az időhúzás sem kifizetődő megoldás

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 17:53
Címkék
Az elsőfokú licencadó testület pénteken kizárta az FC Sopront, amiért a csapatot működtető gazdasági társaság nemcsak a játékosoknak, hanem az MLSZ-nek és az APEHnek is tartozik. Habár a határozat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül fellebbezhetnek a soproniak, pénz hiányában nem sok jóra számíthatnak. Megkezdődik hát a versenyfutás az idővel…

Kedd délelőtt visszatér az élet a soproni stadionba, a csapat még reménykedő és becsülettel kitartó játékosai Végh Tibor edző vezetésével megkezdik a felkészülést a tavaszi szezonra. Illetve… Mivel az MLSZ licencadó testülete pénteki ülésén megvonta az együttes indulási jogát, úgy tűnik: hiába a labdás gyakorlatok, a csapat játék nélkül mondhat búcsút az élvonalnak – sőt a sülylyesztőben végezheti.

Mivel az olasz tulajdonosok elérhetetlenek, a városi önkormányzatnak kell mihamarabb megoldást találnia.

„A klub átvilágításával megbízott könyvvizsgálók jövő héten javaslatot tesznek, hogy a város mint kisebbségi tulajdonos miként avatkozzon közbe – mondta Abdai Géza alpolgármester. – Be kell látnunk: ahhoz, hogy a csapat visszakapja licencét, rendezni kell az adósságokat. Értesültem a szakmai igazgató, Salvatore Trunfio nyilatkozatáról, ám ő nem tartozik a tulajdonosi körhöz, amellyel egyébként képtelenek vagyunk felvenni a kapcsolatot. Azt hallottam, szombaton Sopronba látogat az alelnök, de eddig nem érkezett meg…”

Az alpolgármester tehát továbbra is számol azzal a lehetőséggel, hogy az olaszok viszszatérnek, s kiegyenlítik a tartozásokat – ám valljuk meg, erre kevés az esély.

„Amikor kezdett feszült lenni a helyzet, beszéltem a korábbi tulajdonossal, Vízer László Máriusszal – emlékezett vissza Abdai Géza. – Azt kérdeztem az osztrák üzletembertől: jó embereknek adta-e el a klubot? Ő azt válaszolta, hogy üzletfelei megbízhatóak…”

Megbízhatóak, vagy sem – tény: hogy a csapat tavasszal folytatni tudja bajnoki szereplését, az önkormányzatnak új többségi tulajdonos, egy valóban tőkeerős befektető után kell néznie.

„Vannak érdeklődő magyarok és külföldiek is – ismerte el az alpolgármester. – Ám azt mondják, csak akkor érdekli őket a klub, ha jogilag tiszta, és úgymond »olaszmentes« helyzet alakul ki a kft.-nél.”

„Elfogadhatatlan, hogy sem minket, sem pedig a szurkolókat nem tájékoztatják – mondta Nagy Tamás helyi képviselő, a városi sportbizottság tagja. – Csak találgatni tudunk,

hogy az önkormányzat mit kíván tenni. Rendben, vannak érdeklődők, de kik, és miről tárgyalnak? Többszöri kérésemre január 14-én összeül a sportbizottság, amelyre Abdai Géza alpolgármestert és Molnár Ágnes országgyűlési képviselőt is várjuk, mert úgy gondolom, ebben a helyzetben csak a tenni akaró emberek párbeszéde vezet előre. Félő azonban, hogy fogytán az időnk. A licencmegvonás határozatának át-, azaz át nem vételével lehet húzni az időt, de nem érdemes.”

A képviselő szerint sokkal korábban el kellett volna kezdeni a megoldáskeresést – méghozzá nem csupán egyet, hanem párhuzamosan többet is. Jóllehet egyre valószínűbb, hogy menthetetlen az FC Sopron, Nagy Tamás gondolni sem akar erre – viszont jó, ha létezik alternatíva is.

„A városhoz kötődő labdarúgók, akikkel az önkormányzatnak sikerülne a tartozások kiegyenlítéséről egyezségre jutnia, átigazolhatnának az SVSE-be, amely velük megerősödve még ebben a szezonban kivívhatná az NB II-es szereplést – vázolt egy utolsó lehetőséget Nagy Tamás. – Ha végképp nincs más megoldás, és a vasutasgárda vezetői is beleegyeznek, akkor ezáltal új csapatot lehetne építeni Sopronban!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik