Kishitűség – életveszély!

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 23:10
Címkék
Vasárnap elutazott, és hétfőtől új csapatával, a PSV-vel edz a vasárnap Magyarországnak – ideiglenesen – búcsút intő Dzsudzsák Balázs: a 21 éves, hétszeres válogatott középpályás beilleszkedését az évtizedek óta Hollandiában élő szakember, Popovics Sándor is segíti.

Az eindhoveni „fogadóbizottság” nem teljes.

„Influenza” – indokolja két köhintés között a hiányzást a magyar futballisták németalföldi „pótapja”, Popovics Sándor. A 68 éves, Hollandia-szerte óriási megbecsülésnek örvendő labdarúgó-szakember manapság – nyugdíjasként – a Sport and Entertainment Group technikai szaktanácsadójaként játékosmegfigyeléssel foglalkozik, kvázi hobbiból pedig az országba kerülő magyar futballistákat istápolja. Már ha megkérik rá, mint ezúttal a január elsejétől öt évre a PSV-hez szerződő Dzsudzsák Balázs menedzserei.

„Annak idején, amikor Pető Tamás, Babos Gábor és Fehér Csaba a NAC Bredához került, magától értetődően segítettem nekik, de az utóbbi időben a NEC magyarjai miatt a nijmegeni klubtól is többször kerestek – igazolja támogatói rutinját két példával a korábban az MTK-t is irányító edző, hamiskásan megjegyezve, ügynöknek (bizonyos szempontból) csapnivaló. – Egy üveg bikavérért vagy egy rúd Pick-szalámiért »dolgoztam«, szakmai jellegű és a privát életre vonatkozó tanácsokat is adtam a srácoknak, például kitöltöttem az adóbevallást. ”

Az október végén a magyartól a holland címvédőhöz igazoló hétszeres válogatott középpályás hétfő délután a De Herdgang edzőközpontban találkozik először csapattársaival, valamint a PSV-t június 31-ig (a jelenleg a Hamburgot dirigáló Huub Stevens érkezéséig) irányító Sef Vergoossen vezetőedzővel. Az Eredivisie tavaszi szakaszát szombaton a második helyen álló Feyenoord otthonában kezdő listavezető Philips-gyári csapat kedden a Fortuna Sittarddal játszik felkészülési mérkőzést, majd kétnapos belgiumi túra szerepel a programban – elvileg a 21 éves magyar játékossal a keretben.

„Jó néhány hónappal ezelőtt azzal hívtak fel a PSV-től, mi a véleményem Dzsudzsák Balázsról, szerződtessék-e vagy sem? –

eleveníteti fel a történet első fejezetét Popovics Sándor. – Azt

feleltem: döntsetek ti, elvégre világhírű scouting-hálózatotok van! A megegyezés után, október végén aztán újra megcsörgettek Eindhovenből, akkor már azt kérdezték tőlem, segítenék-e Balázst érintő ügyekben, amire már örömmel rábólintottam. A játékos menedzsereivel, Fülöp Ferenccel és Vörösbaranyi Józseffel még egyeztetnünk kell, mire is gondoltak, amikor a pártfogásomat kérték, ám már elkezdtem egy ideiglenes szótár összeállítását. Tulajdonképpen a nyolc évvel ezelőtt Babos Gábornak készített szószedet frissítéséről és kibővítéséről van szó – merthogy a két úr nem egyazon poszton szerepel.”

Kenneth Perez amszterdami visszaigazolásával sem szelídült a verseny a bal oldali középpályás posztjáért (az Ajax akkora összegért vásárolta vissza a 14 bajnokin nyolc gólt szerző dán középpályást, amennyiért a nyáron eladta a PSV-nek): a perui Jefferson Farfán és a hozzá hasonlóan válogatott ecuadori Edison Méndez mellett a 19 éves, az év végén két évvel hosszabbító Ismail Aissati is Dzsudzsák Balázs riválisa, azonban a hollandiai szakember szerint a nyírlugosi fiatalembernek kizárólag magát kell legyőznie, ha szeretné kiteljesíteni a karrierjét.

„A magyarok legnagyobb gondja az önbizalomhiány, ez sajnos kiveszett belőlünk az utóbbi évtizedekben, márpedig enélkül a legtehetségesebb labdarúgó is hasznavehetetlen – támasztja alá a fenti véleményt Popovics Sándor. – Emlékszem,

játékoskoromban mi még mindenkit lekutyaütőztünk, azt gondoltuk, hogy az ellenfélnek halvány lövése sincs erről a játékról. Ma mit tudunk felmutatni? Legfeljebb a lényegtelen barátságos mérkőzések alapján egy virtuális Európa-bajnoki címet… Ami Dzsudzsák Balázst illeti: láttam a srácot, ügyes, kreatív játékosnak tartom, ha valakinek, neki tényleg van esélye kinőnie magát, de ehhez meg kell fontolnia néhány apróságot. Egyrészt: ez itt más világ, majd tapasztalja, de el kell érnie, hogy ugyanúgy tiszteljék, elfogadják, mint Debrecenben, ahol – persze csak ha nem éri baleset – örökké az ő nevével kezdődött volna az összeállítás. A kisebbrendűségi érzés egyszerűen tilos és életveszélyes. Örüljön annak, hogy a PSV-ben futballozhat, sugározza magából, hogy a PSV ritka szerencsés társaság, amiért sikerült megszereznie Dzsudzsák Balázst. Nem kell megjátszani a szerény jó fiút, nem kell az edzés végén a labdazsákért nyúlni! Ha pályára lép, ne az első tíz percben akarja megváltani a világot, viselkedjen csapatjátékosként, lehetetlen szögből passzoljon vissza, ne lőjön kapura. És még valami. Annak idején Fehér Csabáéknak azt mondtam, legyenek »kommunista profik«. Ha el tudják fogadni, hogy a magyar viszonyokhoz képest óriási gázsi üti a markukat, ha elviselik, hogy a klub autót tesz alájuk, állja a benzin egy részét, és berendezi a lakásukat, akkor akceptálják azt is , hogy itt magasabbak a követelmények, és nagyobb a konkurencia. De erről – ha segítenek a gyógyszerek – hétfőn talán már személyesen is beszélgetünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik