Magyar gólok az ősi milánói rangadón

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2007.12.23. 00:25
Címkék

1909. január 10. Hivatalosan ekkor találkozott először olasz bajnoki mérkőzésen a két milánói csapat (az AC Milan pályaválasztásával 3:2-re nyertek a piros-feketék, viszont az Inter következő vendégsége már jobban sikerült, 5:0-ra a kék-feketék diadalmaskodtak), egy évvel később, 1910. február 17én rendezték az első Inter– Milan derbit: 5:1-re nyertek Javier Zanettiék elődei.

A városi rivalizálás meganynyi rekordot hozott, érdemes az 1949-es évet kiemelni, amikor februárban és novemberben is az Inter volt a pályaválasztó, s előbb 4:4 lett a végeredmény, majd 6:5-re győztek a házigazdák. A tizenegy gól rekord a két csapat közös múltjában. Ezt a két meccset azért is érdemes megemlíteni, mert az újvidéki származású, kétszeres magyar válogatott Nyers István a tíz Inter-gólból négyet vállalt! A klasszis 1948 és 1954 között az olaszországi statisztikák szerint tizenegy góllal keserítette el az AC Milan híveit. Három héttel a legendás angol–magyar előtt, 1953. november elsején történetesen ez állt a jegyzőkönyvben: Inter–Milan 3:0, 100 000 néző, gólszerző: Nyers, Nyers, Nyers. Az 1924es születésű balszélső kék-fekete dresszben kétszeres bajnok és 1949-ben gólkirály lett, 182 bajnoki mérkőzésen 133 gólt szerzett, ezzel az Inter örök góllövőlistáján a negyedik a 247 gólt szerző Giuseppe Meazza, Luigi Cevenini (158) és Benito Lorenzi (138) mögött, de olyan fantasztikus csatárok, mint Alessandro Altobelli (128), Sandro Mazzola (116), Roberto Boninsegna (113) vagy éppen Christian Vieri (103) előtt…

Ami érdekes: mindkét csapat 84 alkalommal rendezett városi derbit, az Inter „itt is, ott is” 29 győzelmet szerzett, míg a Milan a közösen használt stadionban pályaválasztóként 29, „idegenben” 27 győzelmet jegyez. A közelmúlt rangadóin az Inter 1997 és 2005 között pályaválasztóként nem tudott győzni, sőt ekkor vendégként két döntetlen után zsinórban hatszor győzött az AC Milan, 2001 májusában történetesen 6–0-ra. Igaz, a két csapat legutóbbi három bajnokiját (ebből kettőt rendezett az Inter) Roberto Mancini csapata nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Kulcsfontosságú rajt, trónfosztás, biztonsági autó és vonatozás – mit hozhat a szaúdi verseny?

F1
5 perce

Gálfi Dalma tornagyőztes lett Portugáliában

Tenisz
11 perce

Barcelonai sokk: Lewandowski lemaradhat a BL-elődöntőről és a kupadöntőről − sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az agyrázkódást szenvedő Gulácsi Pétert kiengedték a kórházból

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Fehérvár FC–MTK Budapest

Labdarúgó NB I
1 órája

El Maestro: Valami egészen különlegeset láttunk szombaton – edzői értékelések

Labdarúgó NB I
1 órája

„Nem én vagyok a hős” – a 98. percben győztes gólt szerző Raphinha

Spanyol labdarúgás
1 órája

30 főre szűkült a vb-re készülő magyar férfi jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik