Elmaradt a csoda

Hátborzongató, ugyanakkor – sporteseményről lévén szó – mégiscsak lélekemelő jelenetnek lehettünk szem- és fültanúi háromnegyed órával a nyugati határszéli derbi kezdete előtt, amikor a december végi sötétségben farkasszemet nézett a Körmend és a Falco kemény magja a Somogyi Béla általános iskola autóparkolójában. Egyetlen szikra elegendő lett volna ahhoz, hogy egymásnak essen a két gladiátorsereg, a rohamrendőrök dupla sorban vonultak fel a fanatikusok közötti „senki földjén”, aztán a szombathelyiek bevonultak a csarnokba, és ezzel csillapodott a feszültség.

De csak odakint, mert bent, az arénában fülsiketítő hangzavar fogadta a bevonuló csapatokat. Hibátlanul kezdtek a küzdő felek, első három-három akcióját mindkét együttes kosárral fejezte be. A körmendi transzparensekre („Egy csapat van Vas megyében!” és „Voltunk, vagyunk, leszünk”) gigantikus sárga-fekete zászló kifeszítésével válaszoltak a vendégdrukkerek.

Már ekkor érezhető volt, hogy előbb-utóbb baj lesz, a rendezők legalább négyszáz szombathelyi drukkert zsúfoltak be a legfeljebb kétszáz embert befogadó lelátórészre, és már az első negyedben leomlott a kerítés, de ekkor még nem tört ki a botrány. A hazaiaknál kezdetben Anthony Harris, a Miami Egyetemen júniusban végzett, 23 éves hátvéd vitte a prímet, az ellenfél a megszokott munkamegosztásban szórta a kosarakat. A feltűnő a hatalmas termetű bahamai center, Trevor Harvey kirobbanó játéka volt. Harvey emellett azt is bebizonyította, hogy – minden ellenkező híreszteléssel szemben – 27 éves korában is még képes nőni az ember: amikor néhány napja megérkezett Körmendre, még 210 centis volt, tegnapelőtt egy internetes forrás már 211 centisnek hirdette, a meccsre kiadott műsorfüzetben pedig 212 centivel szerepelt…

Akárhány centi is a gigász, nem lesz könnyű dolga a szombathelyi szakvezetőségnek, amikor január végén lejár a szerződése: az eddigiek alapján semmivel sem rosszabb kosaras a vakbéllel operált fehérorosz Mikalaj Aliakszejevnél…

A szünetben 51–44-re vezetett az éllovas, sőt Kálmán László triplájával már tíz ponttal ment a Falco (44–54), de akkor Fodor Márton hirtelen mintha más dimenzióba került volna, és elkezdte ontani a triplákat. Egyet, kettőt, hármat, négyet… Mire lecsillapodott a tűzijáték, már 61–57 állt az eredményjelzőn a hazaiak 17–3-as szériájának köszönhetően. Tombolt a lelátó, a vendégek rutinos sztárjai ezekben a percekben zavarodott serdülőkként tébláboltak a parketten.

Aztán a 27. percben, 65–64-es hazai vezetésnél a vendégek újólag bedöntötték a kerítést, ráadásul valaki ki is verte Bodnár Péter játékvezető kezéből a labdát. A bíró erre lefújta a meccset, legalábbis jelezte: tíz percre az öltözőbe vonul, s addig valahogy helyre kellene állítani a rendet… Jóllehet semmi sem változott, Bodnár és kísérete tíz perccel később előmasírozott rejtekhelyéről, s folytatódott a derbi. Vavra Péter triplájára Váradi Kornél azonnal válaszolt, bármit vetettek be a határtalan fanatizmussal küzdő körmendiek, mindenre volt válasza az ellenfélnek. A horvát Marko Moric remekelt, feledtette az ezen az estén nem tündöklő Stanley Ocittit.

A negyedik játékrészt Kálmán, Andrija Csirics és Harvey remeklése vezette be, de a Körmend nem volt hajlandó leszakadni. Aztán a litván Arnas Kazlauskas duplája és hármasa már halálos sebet ejtett a hazai csapaton (82–88). A végén még Trummer hármasa visszahozta a reményt (87–90), sőt az utolsó hazai támadás végén a hazai kapitány kiszorított helyzetből a hosszabbításért célozta meg a gyűrűt, de labdája kiperdült. Moric szerezte meg a lepattanót, faultolták, közben megszólalt a duda – az időn túli büntetőkből egyet értékesített, ezzel beállítva a 88–90es végeredményt.

Utána negyedóráig tartott a fekete-sárga örömmámor, Szabó Szabolcs, a Körmend új tulajdonosa pedig rezignáltan jegyezte meg: „Ebben a pillanatban buktuk el a nyolc közé jutást…”

A körmendi szurkolók abban bíznak, hogy csupán az elkeseredettség beszélt a vezetőből…