Különmeccs a bíróságon

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2007.12.21. 00:27
Címkék

A Fővárosi Bíróság megküldte a feleknek a Pekosi Sportegyesület és a Siókosár Utánpótlásklub által a szakszövetség ellen indított perben november 9-én meghozott s mostanra írásba foglalt ítéletet. Eszerint a bíróság a március 9-i elnökválasztó küldöttgyűlésen (amelyen Berényi Jánost az MKOSZ elnökévé választották) meghozott valamennyi határozatot megsemmisítette, egyebekben pedig a keresetet elutasította. Az indoklás szerint már az ülés összehívásakor sem tartották be a szövetség alapszabályát, márpedig az ily módon összehívott testületi tanácskozás nem hozhat törvényes határozatokat. „Megkaptuk... – reagált az MKOSZ számára kedvezőtlen hírre Sterbenz Tamás főtitkár. – A mi álláspontunk továbbra is az, hogy amióta mi irányítjuk, a szövetség igyekszik a lehető legszabályosabban működni. Örülnénk, ha ez garancia lenne mindenkinek, így a felpereseknek is. Amit kifogásol a bíróság, az a régi alapszabályból fakad, s hasznos lenne, ha nem a korábbi küldöttgyűlés megismétlésére, hanem az előttünk álló, sportággal kapcsolatos feladatokra összpontosíthatnánk. Erről szeretnénk mindenkit meggyőzni a másodfokú ítéletig.” Merthogy Sterbenz szerint mindenképpen megfellebbezik a döntést, elismerve, hogy történtek apróbb adminisztrációs hibák. A főtitkár szerint azonban Berényi János ezzel együtt is legitim és bejegyzett elnöke az MKOSZ-nek, tavasszal pedig így is, úgy is új küldöttgyűlés következik, amelyen természetesen lehetőség nyílik bármilyen változtatásra mind az alapszabályban, mind pedig személyi kérdésekben.

Legfrissebb hírek

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
41 perce

Hétfői sportműsor: angol, olasz és spanyol bajnoki, NB II-es meccs

Birkózás
2 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2 órája

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Gödörben a Liverpool – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
3 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik