Nem kell nekik Kaká

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2007.12.20. 00:36
Címkék

Elképesztő megjegyzést tett Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke, aki a vasárnapi Barcelona elleni spanyol csúcsrangadó, az „El clásicóra” való hangolódás jegyében kijelentette, a fővárosi együttesben nincs hely az olasz AC Milan szupersztárja, Kaká számára. Az elmúlt három hétben előbb az Aranylabdát, majd a FIFA Az év játékosa-díjat is elhódító brazil támadó épp a minap hozta nyilvánosságra, hogy a jövőben szívesen folytatná pályafutását Spanyolországban, a királyi gárdában vagy esetleg a katalán szupercsapatban. Úgy tűnik azonban, hogy ez nemigen hatotta meg a spanyol bajnoki címvédő elnökének szívét.

„Talán nagyképűen hangzik, amit mondok, de nem biztos, hogy Kaká beférne a Real jelenlegi kezdőcsapatába – mondta el meglepő véleményét a presidente. – Együttesünk mára összeállt, úgyhogy elképesztően nehéz lenne a mostaninál jobb gárdát pályára küldeni.”

A madridi klub első számú emberének kinyilatkozása azért is meglepő, mert a 2006-os elnöki kinevezése előtti kampányában Kaká volt a három előzetesen beígért futballista egyike – az Arsenalban játszó spanyol Cesc Fábregas és az egyetlen megvalósított igazolás, a holland Arjen Robben mellett. A 25 éves brazil fenoménnak persze nem kell attól tartania, hogy esetleg csapat nélkül marad, a Bajnokok Ligája címvédő AC Milan ugyanis 2012-ig vagy 2013-ig hosszabbítaná meg a futballista szerződését.

Legfrissebb hírek

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2 perce

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon-vk-sorozatban

Egyéb egyéni
11 perce

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
24 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
38 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
41 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
58 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
1 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik