Ez nem próbajáték

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.14. 00:20
Címkék

Másfél év után szerepelhet is mét magyar játékos az angol élvonalban. Legutóbb Gera Zoltán lépett pályára a Premier League-ben, ám a középpályás csapata, a West Bromwich 2006 nyarán kiesett a legjobbak közül. Az Újpest 18 esztendős védője, Korcsmár Zsolt csütörtökön Londonba utazott, ahol a West Ham United vezetői vártak rá.

Az utánpótlás-válogatott játékos csütörtök délelőtt utazott a West Hamhez. A labdarúgó néhány napot tölt Londonban, az élvonalban a tizedik helyet elfoglaló csapatnál, ám a lilafehéreknél hangsúlyozzák: Korcsmár Zsolt nem próbajátékra utazott a világ legerősebb bajnokságában szereplő együtteshez.

„Már többször látták őt az angol egyesület szakemberei – mondta Sallói István, a Megyeri útiak sportigazgatója. – A West Ham United illetékesei bajnoki meccseken figyelték Korcsmár Zsoltot, s elégedettek voltak vele, ezért most meghívták Londonba. Fontos kiemelni, hogy nem tesztelik, hanem ismerkednek vele, ezenkívül orvosi vizsgálaton is részt kell majd vennie.”

Korcsmár Zsolt januárban lesz 19 esztendős, s immár egy éve rendszeresen szerepel az Újpestben; az ősszel tíz bajnokin játszott, és két gólt szerzett. A második volt a fontosabb, hiszen azt a DVSC-TEVA elleni mérkőzés 91. percében szerezte, s egy pontot ért a lila-fehér együttesnek. Azt egyelőre nehéz megjósolni, hogy a futballista a West Ham labdarúgója lesz-e.

„Nemcsak az igazolásoknál, hanem a játékosok eladásánál is igen körültekintően járunk el – folytatta Sallói István. – Tisztában vagyunk vele, hogy Korcsmár Zsolt az egyik legnagyobb hazai tehetség, semmiképpen sem szeretnénk, hogy ő vagy a klub rosszul jöjjön ki a kapcsolatból. Ha londoni útja után úgy tér vissza, hogy az angol egyesület azonnal igazolni akarja, akkor tárgyalunk, de semmiképpen sem kapkodunk.”

A labdarúgónak 2009 júniusáig érvényes szerződése van az Újpesttel, vagyis a vevőnek fizetnie kell érte. A védő és az Újpest is kedvező helyzetben van azonban, hiszen az angol mellett holland és spanyol lehetősége is van a játékosnak.

Legfrissebb hírek

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
1 órája

Létszámellenőrzés – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Szerdai sportműsor: Szlovákia–Magyarország férfi kézi Eb-selejtező, PSG–Arsenal

Minden más foci
2 órája

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
2 órája

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
2 órája

Hét gól, fordulatok tömkelege – elképesztő párharc végén verte meg a Barcát és jutott döntőbe az Inter!

Bajnokok Ligája
2 órája

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2 órája

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik