Rejtő Ildikó az új tag

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.12.12. 23:15
Címkék

A kormány szerdai ülésén elfogadta Bajnai Gordon, sportot felügyelő önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztését, így a sportszakma ajánlásával összhangban Sági Györgyné Rejtő Ildikó kapja a Nemzet Sportolójacímet. Az erről szóló okiratot a kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó ünnepélyes keretek között veheti majd át a közeljövőben – áll az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium közleményében. Elbert Gábor sportszakállamtitkár a nemzet sportolóival folytatott keddi egyeztetés után javasolta Rejtő Ildikót új tagnak a társaságba, aki a páston aratott sikereivel az ugyancsak balkezes Elek Ilonának, a legendás emlékű Csibinek méltó utóda. Öt olimpián vett részt, 1964-ben Tokióban duplázott, a világbajnokságokon ötször állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Rendkívül finom, határozott technikáját sokan megcsodálták, és rácáfolt azok véleményére, akik hallászavarai miatt annak idején nem jósoltak számára sikeres jövőt. Visszavonulása után egy ideig az UTE, majd a Bp. Honvéd szakosztályában dolgozott, majd visszatért, veterán versenyzőként is sikeres volt. A nemzet sportolói a többség javaslata alapján, egyetértésben nevezték meg jelöltjüket. A 12 kiválóságból álló klubban Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető szeptember 29-i halálával üresedett meg egy hely. A sporttörvény értelmében a Nemzet Sportolója-cím havi nettó 500 ezer forintos életjáradékkal jár együtt, s azon 60 évnél idősebb, kimagasló eredményt elérő sportolónak adományozható, aki aktív sportpályafutását követően is kimagasló szerepet töltött be a honi sportéletben.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
6 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
7 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
7 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
7 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
7 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
8 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik