Két meccsen öt gólt ért el

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.10. 23:52
Címkék
Remek hetet zárt az Empolit erősítő Nicola Pozzi. A 21 éves utánpótlás-válogatott csatár szerdán gólt lőtt a Juventus elleni kupameccsen, vasárnap pedig négyszer is betalált a Cagliari elleni bajnokin.

Az Empoliban játszó Nicola Pozzi a Juventus ellen 2–1-re megnyert kupameccsen góllal hangolódott rá a hét végi bajnoki fordulóra, de talán álmaiban sem gondolta, hogy négyszer fogja bevenni a vendég Cagliari kapuját. A 21 éves csatár mellett Sebastian Giovinco is remekelt, a középpályás kétszer gólpasszt adott csapattársának.

„Mintha a hetedik mennyországban lennék!” – lelkendezett a

támadó a 4–1-re megnyert meccs után. – „Szeretnék köszönetet

mondani Pierluigi Casiraghinak, az utánpótlás-válogatott szövetségi edzőjének, tanácsainak köszönhetően sokat fejlődtem. Ez a nap örökre emlékezetes marad számomra, de bármikor jöhet egy rosszabb időszak is, úgyhogy nem bízom el magam.”

Legutóbb 2005. május 1-jén fordult elő, hogy egy – pontosabban két – játékos négy gólt szerezzen olasz bajnokin. Akkor a Parma 6–4-re verte meg a Livornót, és a hazaiaknál Alberto Gilardino, míg a vendégeknél Cristiano Lucarelli is négy találatáig jutott. Az élvonal történetében 12 játékos jegyzett öt gólt egy meccsen, míg Silvio Piola és Omar Sivori hatszor vette be az ellenfél hálóját.

Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
21 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
25 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
40 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
58 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik