Megjöttek a sztárok

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.09. 23:14
Címkék
Megérkeztek Budapestre a hétfői teniszgála sztárvendégei: Szávay Ágnes mellett Ana Ivanovics, Ivan Ljubicic és Tommy Robredo is pályára lép 18 órától a Syma-rendezvénycsarnokban.

Szalay Péter gálaigazgató elégedetten járhatta be vasárnap a Syma Sport- és Rendezvénycsarnokot, hiszen szinte minden készen állt a hétfő esti II. Kenó Nemzetközi Teniszgálára. Közben a részt vevő világsztárok is elkezdtek szállingózni: a spanyol Tommy Robredo már a vasárnapi ebédet is Budapesten költötte el, sőt délután befutott leendő ellenfele, a horvát Ivan Ljubicic, este pedig Ana Ivanovics is, akinek Szávay Ágnes lesz a „kihívója” a program fő műsorszámában.

Nem akármilyen csemegét ígér a két mérkőzés, elvégre Ljubicic tavaly még harmadik volt a világranglistán, Robredo pedig jelenleg is az első tízben tanyázik. Ami a hölgyeket illeti, nem szorulnak különösebb bemutatásra: Ivanovics amellett, hogy az egyik legcsinosabb játékos az egyetemes sporttörténelemben, két Grand Slam-tornán is a négy közé jutott, és a Roland Garroson csak a fináléban kapott ki Justine Henintől. A nemzetközi élvonalba az idén berobbanó Szávay Ágnes (ne felejtsük, jó egy éve 308. volt a világranglistán, jelenleg a 19.) pedig tavasz óta először szerepelhet hazai közönség előtt.

A két találkozóval azonban nem zárul le az események sora: lesz itt kerekes székes teniszbemutatótól kezdve a páros menők brillírozásáig (a francia Henri Leconte és az iráni Manszur Bahrami segédei Noszály Sándor és Sávolt Attila lesznek) mindenféle program, és még Talmácsi Gábor is szerepet kap a gálán, amelynek végén fontos sportdiplomáciai eseményre is sor kerül – a Magyar és a Szerb Teniszszövetség elöljárói írnak alá együttműködési megállapodást.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
3 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
3 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
5 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik