Ahová lép, ott siker terem

A mackós mozgású, 41 éves – egykori – centernek le kell hajolnia, amikor belép a Zsákbamacska étterem különtermébe, a búcsúvacsorára. Hiába, a szemöldökfa csak két méter magas, Szavics pedig nyolc centivel több…

Nyert világbajnokságot, három Eb-t, olimpiai ezüstérmet, három BEK-et, illetve Euroligát, a kontinens öt legerősebb ligájában

profiskodott. Van öszszehasonlítási alapja. Ilyen háttérhez hogyan illeszkedik a pasaréti kosárcentrum? – kérdeztük az FC Barcelona férfi kosárlabda-szakosztályának sportigazgatóját.

Ha azt mondanám, hogy mi, a Palau Blaugranában is megirigyelhetnénk a Vasas-MKB Euroleasing létesítményét, akkor úgysem hinné el, pedig ez az igazság. Itt minden egy fedél alatt van, a remek sportcsarnok, az erősítőterem, festői a környezet. Leesett az állam, amikor beléptem ebbe a kosárparadicsomba.

No és a játékosanyag, a szakmai munka is elkápráztatta?

Abban sincs semmi hiba. Saeed Armaghani és Sárosi Bulcsú vezetésével nagyjából ugyanazt a programot végzik a fiúk, amit a mieink Barcelonában. Talán csak annyiban vannak lemaradva a magyarok, hogy a srácok alacsonyabbak és fizikailag gyengébbek, mint a mieink.

Árulja el, hogyan ragadt meg Barcelonában, hiszen első nekifutásra csupán két szezont játszott Katalóniában?

Erre mondják, hogy szerelem első látásra. 1991-ben szerződtem a Barcához, s egy év múlva már lakást vásároltam Pedralbesben, nem meszsze a Nou Camptól, a hegyoldalban. S később bárhová is sodort az élet, mindig barcelonainak vallottam magam. Nem véletlen, hogy itt is fejeztem be a játékos-pályafutásomat, majd 2005-ben a szakosztály sportigazgatója lettem.

Azért bármennyire is tökéletesen beszél spanyolul, s mint említette, katalánul is, mégiscsak az egykori Jugoszláviához kötik legfényesebb sikerei.

Persze, nehéz lenne elfeledni, hogy minden idők – szerintem – legerősebb világbajnok, illetve Európa-bajnok válogatottjában játszhattam. Az 1990es és az 1991-es csapatunkra gondolok, mielőtt feloszlott volna a régi Jugoszlávia. Soroljam a neveket? Drazen Petrovic, Dino Radja, Toni Kukoc, Vlade Divac, Zsarko Paszpalj, Alekszandar Djordjevics, Predrag Danilovics, Jure Zdovc, Velimir Perasovic, Arijan Komazec, Zoran Sretenovic. Nem is fértek el egy keretben… Meg sem kottyant, hogy 1990-ben, Argentínában Radja sérülés miatt nem játszhatott, egy évre rá pedig Petrovic hiányzott a csapatból.

Három országban nyert bajnokságot, két csapattal Európa-kupát. Mégis, melyik volt a legsikeresebb időszaka?

Az 1989 és 1991 közötti két idény. Nyolc trófeát szereztem akkor: két-két BEK-et, jugoszláv bajnokságot és kupát a Splittel, vébét, Európa-bajnoki címet a válogatottal. Plusz a BEK-döntőben az én 27 pontommal vertük meg a Barcelonát – gondolom, ezzel a játékommal keltettem fel a katalánok figyelmét.

Nincs hiányérzete, amiért az olimpiai aranyérem kimaradt a gyűjteményéből?

Nincs, mert nem volt rá valós esélyünk. Barcelonából az embargó miatt hiányoztunk, a Dream Team különben is más dimenzióban játszott, Atlantában pedig…

Atlantában pedig tizennégy perccel a döntő befejezése előtt csak 51-50-re vezettek az amerikaiak!

Az igaz, de addigra kipukkadtunk. Talán ha a pályán lehettem volna, de sajnos az elődöntőben megsérültem, s megbomlott a jól bevált kezdő ötösünk: Djordjevics, Danilovics, Paszpalj, Szavics, Divac. Zseljko Rebracsa játszott a helyemen, és a hajrában az amerikai centerek ledaráltak bennünket. Talán már hallott róluk: David Robinson, Hakeem Olajuwon, Shaquille O’Neal…