Szeles Mónika újrakezdené

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.04. 23:48
Címkék

Szeles Mónika még mindig tud meglepetést szerezni. A jelenleg Floridában élő teniszező, aki néhány hónapja titokban lett magyar állampolgár, vasárnap ünnepelte 34. születésnapját, és ez alkalomból szenzációs bejelentést tett: majd öt évvel azután, hogy utolsó tétmérkőzését játszotta, visszatérne a WTA-sorozatba!

„A Grand Slameken szeretnék elindulni, és még néhány nagyobb versenyen – egy egész szezont biztosan nem bírna végig a lábam. De a jövő év elejéig biztosan nem hozom meg a végleges döntést, ahogyan az is biztos, hogy az Australian Openen még semmiképpen sem veszek részt” – árulta el a kilencszeres Grand Slam-győztes a Los Angeles Times napilapnak.

Szeles szombaton bemutatógálán szerepel majd Los Angelesben, márciusban a Key Biscayne-i WTA-versenyen azonban már tétmeccsen játszana.

Az 53-szoros tornagyőztes Szeles 2003-ban a Roland Garroson játszotta eleddig utolsó mérkőzését: 6:4, 6:0-ra kapott ki az orosz Nadja Petrovától, és makacs lábsérülése miatt ezután már nem is lépett pályára. Akkor már régen túl volt pályája zenitjén: 1990 és 1993 között nyolc Grand Slam-viadalt nyert meg, mielőtt 1993 áprilisában Hamburgban egy elborult elméjű Steffi Graf-rajongó hátba szúrta. Két évvel később még visszatért, de már nem tudta megismételni korábbi sikereit, bár egy Australian Openen győzött még. Visszavonulását sohasem jelentette be, egyszerűen csak nem teniszezett többé – kivéve néhány bemutató meccset és a rekreációs teniszt olyan floridai szomszédasszonyokkal, mint Martina Navratilova vagy Jennifer Capriati.

Szeles a szülés után augusztusban újra pályára lépő Lindsay Davenporttól merítette az inspirációt a visszatéréshez.

„Fantasztikus, amit Lindsay csinál” – vélekedett az amerikairól, aki a hosszú kihagyás után első egyesversenyét Balin rögtön megnyerte. Hogy aztán az egykori világelső is képes lesz-e hasonló bravúrra, az legalábbis kérdéses, ahogyan az is, mennyire komoly az elhatározása.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
2 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
3 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
4 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik