Oscar-díjas világbajnok

Talmácsi Gábor felment a színpadra, elegánsan, mosolygósan, ahogy illik – átvette az Oscar-díjat, majd meghatódva köszönetet mondott. Bár elhagyta a szokásos frázisokat („Köszönöm anyámnak, apámnak, a rendezőmnek – és egyébként is világbéke...”), mégis dörgő tapsvihart aratott. Egyrészt azért, mert olaszul beszélt („Nagyon büszke vagyok, hogy Olaszországban átvehetem ezt a díjat” – mondta, kezében abukósisakos aranyszobrocskával), másrészt azért, mert egy világbajnoknak kijár az ováció. Akkor meg pláne, ha olyan díjat kap meg – az olasz újságírók szavazatai alapján –, amelyet rajta kívül csak két külföldinek ítéltek oda az idén, a MotoGPvilágbajnok Casey Stonernek és a szuperbike-világbajnok James Toselandnek. Aranysisak, vagy ismertebb nevén a motoros Oscar – ezt vehette át Talmácsi a bolognai városi színházban hétfő este.

A 125 köbcentis kategória újdonsült „uralkodója” ezenkívül is annyi gratulációt kapott az elmúlt hetekben, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni, és legalább ugyanennyi felkéréssel is megkeresték. Úgyhogy kis túlzással jobban elfáradt a világbajnoki cím utáni hercehurcában, mint a 17 futamon.

„Amikor még nem voltam az, egy kicsikét másképp képzeltem a világbajnokok életét. Sokkal nehezebb, mint gondoltam –vallotta be az 1949 óta létező sorozat első magyar győztese. – Persze megragadunk mindenlehetőséget, például itt van az önéletrajzi könyvem, amellyel rengeteg a tennivaló, aztán a felkérések is jönnek csőstül, így nem túlzok, ha azt mondom, borzalmasan fáradt vagyok.”

A Nemzeti Sport a hónap sportolója-szavazását novemberben a felejthetetlen valenciai versenynek köszönhetően nyerte meg. Akadnak fanatikusok, akik azóta tucatszor visszanézték az idényzáró történéseit, de még mindig felfelszisszennek az előzések, a szikrázó párharcok láttán.

Talma elképesztő, heroikus küzdelmet vívott legfőbb riválisával, Hector Faubellel, és végig észnél volt, végig nagyon okosan motorozott. Visszaverte a spanyol támadásait, és egyetlen pillanatra sem veszítette el a koncentrációt. A jutalma: második hely a futamon, és ami ennél sokkal fontosabb, világbajnoki cím a nyolcadliteres kategóriában.

„Ha újrafutnánk a valenciai futamot, mindent ugyanígy tennék, hiszen ez a taktika tökéletes volt. Erre készültem, ehhez tartottam magam. Persze többször eszembe jutott, jó lenne még egy valenciai viadal, amelyen mindkettőnknek mindent szabad, hogy bátran lehessen küzdeni, tekintet nélkül a következményekre. Akkor biztosan sokkal több borsot törnék Hector orra alá. De a célomat elértem, úgyhogy végül is jó így, ahogyan volt.”

De még milyen jó! Az ország azóta is Talma-lázban ég, miközben a pilóta folyamatos „eltűnési” viszketegségben szenved – pláne most, hogy még a kezeis fáj. A néhány éve eltörött jobb kézfeje duplájára dagadt az utóbbi napokban („Életemben nem fájt még ennyire” –mondta), és bár az MR-vizsgálat nem mutatott ki törést, csak gyulladást, egy kézspecialistával is megnézetik. Operálni valószínűleg nem kell, lézeres kezelésre lesz szükség ahhoz, hogy a januári tesztekre már minden rendben legyen.

Egyvalami vigasztalhatja egy csöppet: hogy a hétszeres világbajnok Valentino Rossi ugyanilyen problémákkal küzdött a bolognai díjátadó gálán (az ő keze Valenciában tört el).

Ezekben a napokban mindketten utálják a „kézrázogatós” gratulációt.

Pedig elismerésben – szerencsére – nincs hiány...