Robinho: vége a bulizásoknak

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.02. 23:09
Címkék

Korábban több kritikát kapott a Real Madridban futballozó Robinho azért, hogy sűrű éjszakázásai rossz hatással vannak játékára. Még októberben az váltott ki nagy visszhangot, hogy a brazil válogatott Ecuador elleni 5–0-s győzelme után az ifjú sztár hajnalig mulatozott egy riói diszkóban, ráadásul késve érkezett vissza klubcsapatához, amiért pénzbüntetést kapott. A villámgyors szélső a Placar című újságnak adott interjújában kifejtette, az ő korában természetes, hogy néha kirúg a hámból, de karácsony környékén megszületik első gyermeke, és akkor lenyugszik.

„Vannak játékosok, akik időnként szeretnek legurítani egy-két pohárkával, mégis sokkal jobban játszanak, mint azok, akik otthon maradnak esténként– vágott vissza a 23 éves labdarúgó.

– Most még sok mindent megtehetek, de a fiam születése után visszafogottabban élek. És hogy vállalok-e még gyereket? Természetesen, mert addig nem nyugszom, amíg nem lesz meg a saját kispályás focicsapatom!”

A fentiekkel nagyjából edzője, Bernd Schuster is egyetért. A szakember néhány héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy az apaság biztosan jót tesz majd játékosának.

Robinho azt is hozzátette, hogy a világ legjobbja akar lenni, és klubcsapatában is legalább olyan fontos szerepet akar betölteni, mint a válogatottban, amelyet nyáron Ronaldinho és Kaká nélkül vezetett győzelemre a Venezuelában megrendezett Copa Américán.

A Santander elleni mérkőzés viszont leginkább Iker Casillasnak marad emlékezetes, mivel szombat este 400. hivatalos meccsén lépett pályára az éllovas Real Madridban. Az együttessel rengeteg trófeát begyűjtő 26 éves játékost a „királyi gárda” kapusainak rangsorában csak Francisco Buyo előzi meg, aki 454 alkalommal védte a bajnoki címvédő fővárosiak kapuját. A csapattársak tettek róla, hogy szép emlékeket őrizzen meg a jubileumi mérkőzésről, mivel a hazaiak a remekül játszó Raúl és Sergio Sánchez öngólja révén már mintegy tíz perc elteltével megnyugtató előnyt szereztek. A fordulás után Raúl tovább növelte az előnyt, a csapatkapitány egy szabadrúgást értékesített precízen, igaz, a vendégek nem sokkal később Pedro Munitis révén szépítettek, így végül nem maradt érintetlen Iker Casillas hálója.

Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
25 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
40 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
58 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik