Hagyományőrzők

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2007.11.22. 23:20
Címkék

Juniorkardcsapatunk második lett a prágai vívó Európa-bajnokságon, és a szintén kardozó Szilágyi Áron egyéniben is a dobogó második fokára állhatott. Szilágyi korábban a felnőttek között, a szentpétervári vb-n az aranyérmes együttes tagja, mi több, az oroszok elleni fináléban húzóembere volt. A junior kardozók mestere, Gerevich György elmondta: ez a generáció rendkívül tehetséges, méltó a magyar kardvívóhagyományokhoz. A csapatból ketten, a 17 éves Szilágyi Áron és a csupán kadettkorú, 16 esztendős Nikolász Iliász a Vasas SC versenyzői, a két 18 éves, Gáll Csaba és Gémesi Bence a Gödöllői EAC vívói. „Ne kiabáljuk el, de ez az együttes átveheti a stafétabotot a Nemcsik Zsolt fémjelezte korosztálytól. Egyéniben és csapatban is a londoni olimpiára érhetnek be” – mondta a juniorokról a szakvezető. A csapat tagjai valamennyien tanulnak, gimnazisták, a gödöllői kardozók még két évig juniorok, Szilágyi három, míg a legfiatalabb, Iliász négy esztendeig szerepelhet a juniorok mezőnyében. Szilágyi tavaly három Világkupa-versenyt nyert meg a juniorok között, Iliász az idén kettőt a kadettok mezőnyében.

Legfrissebb hírek

Lucz Anna megvédte címét, Kiss Ágnes, Nagy Bianka Eb-bronzérmet szerzett

Kajak-kenu
5 perce

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 perce

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
38 perce

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
39 perce

MotoGP: Marc Márquez századszor indulhat az első rajtkockából

Egyéb autó-motor
41 perce

Böde négyszer is eredményes volt, a Paks gólzáporos meccsen nyerte meg a pályaavatót

Labdarúgó NB I
58 perce

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
1 órája

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik