Se pénz, se otthon

AMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.11.21. 23:47
Címkék
Ismét bajban az FTC: a szakosztály nem tud a pesterzsébeti csarnok használatáért fizetni, így hamarosan kitehetik onnan (is).

Otthontalan a Ferencváros. A Kisstadiont hiába akarták többször is befedni, hiába készültek rá impozáns tervek, el kellett hagynia. A Budapesti Koriközpontban sem lelt hazára (Megyeren a Fradi? – halálra volt ítélve…), jött az újabb költözés, Pesterzsébetre.

„Itthon vagyunk!” – harsogták

végre boldogan a szebb, sokkal szebb napokat látott szakosztály vezetői, akik megint elkeseredettek. El, hiszen minden jel arra mutat, újra költözniük kell: miután nincs pénz a kasszában, a magánkézben lévő csarnok használatáért nem tudnak fizetni. Eddig sem nagyon tudtak, jelentős tartozás halmozódott fel, és az egyébként roppant türelmes tulajdonos, Szöllősi László most elégelte meg a helyzetet. Más kérdés, hogy jogos követelése ellenére voltak, akik támadták, mint rosszakarót…

„Én senkinek sem szeretnék ártani – mentegetőzött Szöllősi László, akinek normális körülmények között semmi szüksége sem lenne erre. – Nem örülök, hogy ilyen szintre jutott a kapcsolat, rajtam ne múljék, amíg bírom anyagilag, addig kitartok. Ám szeretném leszögezni, hogy én sem vasvillával hányom a húszezreseket a sarokba. A rezsi, a bérteher plusz a bankhitel együtt óriási összeg havonta.”

A vállalkozó hitelt vett fel a jégpálya építésekor, így érthető, ha fut a pénze után. Meggyötörten így folytatta: „A soron következő néhány meccset biztosan megtartjuk, azaz most vasárnap az Alba Volán, majd december negyedikén és ötödikén az SC Csíkszereda elleni meccseket is megrendezzük. Mondhatjuk, hogy ez utóbbi dátum valamiféle határidő, de mi már anynyi határidőt szabtunk… Már minden határon túlmentünk, mégis kitartok, ám ha egyszer majd a Fradi és a villanyszámla között kell döntenem, kénytelen leszek racionálisan határozni, hiába mond mást a szívem.”

Hogy mikor egyenlítheti ki a számlát a Ferencváros? Jó kérdés… A szakosztály anyagi helyzete talán még a klub általános anyagi helyzeténél is siralmasabb, hiába egyesült nagy reményekkel a nyáron a szlovákiai Érsekújvárral, a helyzet jottányit sem változott. A szponzorok továbbra is messze elkerülik a csapatot, így az sem véletlen, hogy a múlt heti rangadóra, az Újpest elleni csatára már egy szlovák hokis sem ugrott át segíteni. Hogy mi lesz a december 5-i meccs után, senki sem tudja – az biztos, hogy január 13-án valahol fogadni kellene a Dunaújvárost…

Információink szerint egyébként a Pesterzsébeti Csarnokot a helyi önkormányzat kívánja megvásárolni (Szöllősi úr korábban a szintén könnyűszerkezetes megoldással épült kaposvári és debreceni pályát is felépítette, majd eladta), és a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában hokisulit indítana.

Már „csak” a Fradi sorsa kérdéses…

Legfrissebb hírek

Donnarumma: Mbappé nélkül egységesebb a PSG

Bajnokok Ligája
22 perce

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
25 perce

Újabb válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
33 perce

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
58 perce

Giro d'Italia: Kusztor Péter végleg visszavonult, szakács lesz az olasz körversenyen

Kerékpár
1 órája

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kopasz Bálint talán még saját magát is meglepte

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik