Itthon folytatná a védő

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2007.11.20. 23:21
Címkék

Bár Vágó Attila vezetőedző ér kezésével az eredmények is jöttek Diósgyőrben, akkor lennének igazán nyugodtak a szurkolók, ha a csapatot a téli átigazolási időszakban megerősítenék a vezetők. Sallói István klubigazgató korábban Füzi Ákos (Újpest), Zsolnai Róbert (DVSCTEVA) és Dusan Vasziljevics (Kaposvár) nevét említette, sőt arról is lehetett hallani, hogy a gárda korábbi jobbhátvédje, Mogyorósi József visszatérhet Kispestről. A legnagyobb durranás viszont kétségkívül az lenne, ha a miskolciak megszereznék a korábbi 52-szeres válogatott védőt, Sebők Vilmost.

A 34 éves futballista azóta nem játszott tétmérkőzést, mióta áprilisban szerződést bontottak vele Zalaegerszegen, később Budafokon edzett, de május végén eltört a bokája. A sérülés már a múlté, és ajánlatokból sincs hiány, hiszen itthonról a Diósgyőr és a Tatabánya, külföldről pedig a – Sebők Józsefet és Kocsárdi Gergelyt is foglalkoztató – szlovén Nafta Lendava, valamint egy arab együttes is érdeklődött iránta. Sebők Vilmos szívesen játszana a DVTK-ban, ám egyelőre nem hozta meg a végső döntést.

„Többször is találkoztam a diósgyőriekkel, Vágó Attila vezetőedzővel, valamint Bereczky István tulajdonossal – felelt érdeklődésünkre Sebők Vilmos. – A tréner nagyon szeretné, ha a DVTK-nál folytatnám, és hoszszú távon számítana rám. Tulajdonképpen meg is egyeztünk a feltételekről, ezek szerint fél plusz két éves szerződést kötnék a klubbal. Egyelőre azonban időt kértem a miskolci vezetőktől, mert az Egyesült Arab Emírségek élvonalából is van kérőm, és még nem értek véget a tárgyalások. Bevallom, már nem szívesen mennék külföldre, de úgy gondolom, minden ajánlatot meg kell hallgatni. Szerintem a jövő héten, azaz november végéig eldől a sorsom, és őszintén szólva nagyobb esélyét látom annak, hogy Diósgyőrben folytatom pályafutásom, mint az arab világban.”

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
7 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
7 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik